LIBE
Ich liebe Dich! Ennyit tudtunk ifjúságunk hajnalának balatoni kalandjai idején. Többre nem is volt szükség, nem is kellett, hiszen az NDK-ból idelátogató lányok is igen intenzíven líbéztek minket viszont, s a közös, egyirányú akarat játszva emelkedett felül a nyelvi nehézségeken.
A hasonló, majdnem azonos hangalakú LIBE Bizottsággal most épp fordítva van. A kölcsönösen tökéletes nyelvi értés melletti teljes értetlenség, s az ellenkező irányú akaratok szikráztató összecsapása jellemzi ennek a komisszár bizottságnak velünk való kapcsolatát. Akarlak téged! -érezte, s tán mondta is a német lány. Akarlak téged – mondja a Bizottság. Utasítással akarlak téged irányítani, akarlak téged parancsokkal igazítani, az egy százaléktól kapott igazodási parancsba betörni. A német lányokkal sisteregve forrt össze kémiánk. A Bizottságnak semmilyen kémiája, értéke, kultúrája, tudása, perspektívája sincs, nem alkot stratégiát, nem tervez taktikát – intakt módon hajt végre parancsokat. Ez a bizottság szatellit az EU univerzumában, de centrális erőtérként igazítják fellépni. Erre parancsot az egy százaléktól kap. Hol a határa a világ vagyonának 96 százalékát birtokló 1 százalék akaratának? Nincs határa. A jó ízlés és a belátás lenne, de ezek a fogalmak nincsenek az 1 százalék ismeretiben, ezért magának korlátlanságot, nekünk szűk kereteket szab. Az 1 százalék akaratérvényesítése bemondáson alapul, s ha a bemondás kevés lenne, helyzetet teremt. Kiküldött ügynökeivel polgárháborúkat robbantat ki, környezeti katasztrófákat okoztat, majd megbízottaival rendezteti a helyzetet, s az okozott károkat a maga hasznára igazítja helyre, egy immár csak neki tetsző rendszerbe. Mindehhez másik ügynökseregével törvényeket, szabályokat hozat, és a lehetséges ellenszegülések tőből való eltaposására például LIBE bizottságot állít fel. Állításom alátámasztására vég nélkül sorolhatók a példák a középkori vallásháborúktól a legújabb kori világháborúkon át napjaink arab tavaszának nevezett felforgatásig, az ukrán polgárháborúig, a szíriai gazemberségekig, a kétharmados győzelmet kétségbe vonó Kossuth téri tüntetésig, a muzulmánokkal tervezett lakosság cserén át a LIBE bizottságig. Erős kontrasztként mutatkozik, hogy minden nemzetromboló egyéni ficamodást a legteljesebb mértékben rendelik tolerálni, de a népességcsere sikerének érdekében hozott központi parancsoktól való legkisebb eltérést sem engedi az államoknak az egy százalék.
Az emberiség életének klasszikus kérdése, hogy lehet-e bűn(ök) elkövetésével alkalmat teremteni bűnelkövetés törvényes megtorlására? Bűn elkövetésével meggátolni másik bűn elkövetését? Meglehetőst szubjektív terület. A titkosszolgálatok életében mindennapos előfordulású, de azért titkosak, hogy ne derüljön fény a működésükre, ne derüljön ki bűnelkövetésük. Ha mégis kiderül, az a személyre ragad, nem őt mentik, hanem a szervezetet, a hálózatot.
A megjelenő politika kevésbé marad takarásban, hiszen a helyzet- teremtés, majd ráfogás világosan kirajzolódik ukrán válságban, londoni mérgezésnél, a szlovák újságíró meggyilkolásakor, a sokadik, s mindig a szír kormányra fogott gáztámadásnál, és most legutóbb a LIBE Bizottság koncepciós eljárásának körbetámasztásánál.
Vágó István a sunyi helyzetállítás példáját produkálta a Csatt című műsorban: azt tudod, hogy egyszer már megszűnt a Magyar Nemzet, amikor bejöttek a náci németek? És most. Ezzel kész a párhuzam: Orbán náci és beszüntette a Magyar Nemzetet. Farkasházy gyűlöletreagálása nyíltabban fogalmaz: minden kétharmados szavazó szemétre való hülye, és határt kell húzni az ő zsenialitását értő és osztó, valamint nem értő és nem is osztó magyarok között. Vagyis – ahogy már megfogalmazták sokan, sokszor és sok helyen: minden törvénytelenség jogos a kétharmad ellen.
Az alapkérdést éppen aktuálisan Eichmann izraeli pere teszi fel legtisztábban, de előtte még egy másik, a délszláv szörnyű háborút említem, amit szintén (ki más?) az egy százalék robbantott ki és menedzselt végig – egészen a leválasztott Koszovó azonnali elismeréséig. Az a háború is iszonyatos károkat okozott gazdasági téren, soha be nem gyógyuló sebeket ütve az emberiségen. A tényszerűn megfogható háborús bűnösök ügyeit a háború után felállított hágai bíróság tárgyalta, hová volt, aki önként ment, másokat az új államhatalom szállított ki, egypáran a vonakodó államok megzsarolása után kerültek ki. Eichmann perének idején még nem volt hágai bíróság, a nürnbergi ítélőszék pedig már feloszlott. Őt Izraelbe vitték, ahol már előre meg volt írva a halálos ítélete.
Egy beteg, magatehetetlen magyar kislányt, kinek egyedüli hozzátartozója, a Svédországban élő nagynénje vállalta eltartását, gyógyíttatását, s a magyar kormány vállalta a gyógyítás minden és teljes körű költségét -a Svéd állam kidobott az országból. Ezzel egyidejűleg a jólétet kereső bevándorlókat azonosítás nélkül fogadja be tízezrével, s vet ki különadókat, hogy el tudja tartani őket. Ha ezek közül valaki buzinak vallja magát, s olyan országból származónak, ahol ezért őt megbüntetnék – tilos kiutasítani még akkor is, ha gyilkol, és három feleségétől nyolc gyereke élősködik még a svédek nyakán. A svéd államnak ezt a magatartását kritizálni, egyszerűen elmondani – leírni is főben járó bűn lassan az EU egész területén. Egy keresztény hitre tért iráni nőnek a kizsuppolása már folyamatban van annak ellenére, hogy otthon, Iránban ezért az elfordulásáért meg fogják ölni.
Eichmann háborús bűnöket követett el a zsidó nép ellen, zsidók tömegeit küldte a méltatlan, erőszakos és szörnyű halálba. Elkövetett bűnei után sok évvel talált rá az izraeli titkosszolgálat, s elrabolva hazaszállította, hogy bíróság elé állíthassák. Izraelben a biztos halál várt rá, nem volt kétséges, hogy a bíróság törvényes eljárással bár, de elítéli. Az emberrablás is olyan bűn, amiért a világ sok országában halál jár. Igazolja-e, és természetes igazságérzetünk bocsánatossá teheti-e az egyik bűnsorozat elkövetése miatti másik bűn elkövetését? A per idején fel sem merült ez a kérdés. Az elemi felháborodás még ma sem teszi lehetővé ennek a kérdésnek a felvetődését. Amiként számos esetben a megfogott, s a közhangulat által bűnösnek tartott ember lincseléssel történő megölését is jogosnak ítélte/ítéli a törvény ugyanúgy, amiként a törvényen kívüliként nyilvántartott, a törvények összefogta emberi lét rendszerén kívülre lökött pára szabad levadászását. Ez az indulat alapú vélekedés itt van azokban is, még ma is, akik az úgynevezett európai értékek megtartásának egyszerű és kézenfekvő eszközeként a törvényen kívüliségre való szorítást tarják, hogy szabad levadászás nyílhasson meg adott ország ellen. Farkasházy gyűlölködéssel vádolja azt az 50%-nyi szavazót, aki nem az ő preferenciájára szavazott. További 20%-ot is, akik még mindig azt hiszik, a Jobbik vezetősége nemzeti jövő felé viszi őket. Ezt a tömeget Farkasházy kerítés mögé álmodja, hogy majd akadálytalanul levadászhassa őket. Könnyen teheti, hiszen az EU LIBE Bizottsága is – a törvényesség leplével takartan – törvényen kívül szorítással intézné el azokat az országokat, melyek nem hajlandók az egy százalék utasításai szerint igazítani életüket. Azok szerint az utasítások szerint, melyeknek nincs átfogó tervezésük, stratégiai és taktikai megalapozásuk, csupán pillanatnyi érdekek vezénylik. Meglincselhető-e, szabadon levadászható-e napjainkban is egy vagy akárhány ország, mely a közös egészbe úgy illeszkednék, hogy közben a maga értékein alapuló preferenciáit is igyekszik megtartani? A történelem válasza szerint – régmúlt s mai példákkal bőven alátámasztva: igen. Mi az, hogy! Nagyon is!
Mayer Gábor
Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »
