Március 18-án, a szerdai általános kihallgatáson ott volt Robert Francis Prevost tíz hajdani diáktársa, akik vele együtt jártak Chicago Riverdale városrészében a Saint Mary’s School általános iskolába.
„Azért jöttünk el az általános kihallgatásra, hogy éreztessük vele közelségünket, és újra megöleljük egykori társunkat, aki ma Péter 266. utóda” – mondták el a volt iskolatársak. Azt a 82 tanulót képviselték, akik Robert Francis Prevosttal együtt végezték el az általános iskolát 1969-ben a Chicagóhoz tartozó Riverdale városrészben található Saint Mary’s Schoolban.
Jerome Clemens büszkén lobogtatta a tablót, amelyen mindannyian együtt szerepelnek, és mutatta rajta a vatikáni média tudósítójának a másik kilenc osztálytársat, akik jelen voltak ezen a kora tavaszi audiencián a Szent Péter téren. „És itt a barátunk, a pápa” – tették hozzá, miközben megmutatták az akkor még alig tizennégy éves Prevost portréját, majd a hátoldalon lévő saját kezű aláírását, amelyhez most hozzáírta új nevén: „XIV. Leó”.
John Riggio visszaemlékezett az intézményben uralkodó családias légkörre: „Több volt ez, mint iskola, egy család volt” – mondta. Az épületben dolgozott XIV. Leó édesanyja, Mildred Agnes Prevost „könyvtárosként, emellett pedig aktívan részt vett az iskolai és a plébániai életben is” – emlékezett láthatóan meghatódva Sherry Blue.
Az audiencia végén körbevették a pápát, aki mindannyiukkal kezet fogott, megölelték egymást, és emlékül készítettek egy csoportképet, amely „minden bizonnyal be lesz majd keretezve a Saint Maryben”.
Forrás: Vatican News olasz nyelvű szerkesztősége
Fotó: Vatican Media
Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


