„ÉS harmadik Béla ott pihen a negyedik emeleten”

1848-ban, Székesfehérváron a város kutat fúratott a püspökség épülete mellett és két sírt tártak fel.[1]

A feltáráshoz kirendelt orvosok és helyi szakértők 600 év előtti, árpádházi királyi leleteket véltek azonosítani. Ezután a Nemzeti Múzeum szakembere, Érdy János (eredeti neve Luczenbacher) folytatta a feltárást. Megállapítást nyert, hogy a feltárt sírokban III. Béla, magyar király és első felesége, Antiochiaí Anna földi maradványai nyugszanak. A sírokban királyi ékszereket találtak. A feleség sírjában ezüst koronát és aranyszövésű selyem maradványokat. A férfi szarkofágjában koronát, almát kereszttel, jogart, kardot és sarkantyút találtak.[2]

A sírok, mind a város jegyzőkönyveiben, mind a feltáró tudós szerint, vörös márvánnyal voltak lefedve.(Valójában vörös mészkőből készültek) A szarkofágok felbontatlanok, érintetlenek voltak. Az összes leletet a Nemzeti Múzeumba szállították. A lényeg, hogy mi történt ezután? Az ereklyék a Nemzeti Múzeum egyik szekrényében voltak elhelyezve. 1862-ben helytartó és gr. Pálfy Mór és Scitovszky hercegprímás egyetértésével a Mátyás templom oldalfülkéjébe kerültek az ereklyék.[3]

1883-ban megkezdődött a templom újjáépítse. Ekkor a leleteket az építési irodába szállították. Ezt a lehetőséget használta ki Török Aurél, az antropológiai intézet igazgatója, hogy elkérje a leleteket vizsgálatra. A vallás-és közoktatási minisztérium részéről Havas Sándor elnökletével bizottság szállt ki és a következő jegyzőkönyvet vették fel: „Elnöklő Havas Sándor úr, stb a bizottság nevében átadja ünnepélyesen a szentelt hamvakat dr. Török Aurél egyetemi tanár úrnak, mint az anthropológiai intézet igazgatójának stb. Kívánván, hogy tudományos búvárlatait kellő siker koronázza.”[4]

Török doktor ígérte, hogy két hét alatt kész lesz a vizsgálatokkal. A helyiség elé két őrt állítottak. A hamvakat pedig egy negyedik emeleti szekrényben helyezték el. Időközben eltelt 13 év, az őrök eltűntek. A csontok porladtak az intézet negyedik emeletén.     1893-ban, dr. Török Aurél a Magyar Tudományos Akadémián tartott, székfoglaló beszédében számolt be vizsgálódásairól és a csontok szomorú vándorlásairól. Egyben javaslat is született:”hogy a Mátyás-templom az ezredéves ünnepély alatt alakíttassék át a régi királyaink mauzóleumává úgy hogy nemcsak III. Béla csontjai, de Henszlmann Imre által 1862, 1874, 1882-ben felfedezett több Árpádházbeli királyok csontjai is gyűjtessenek össze, s ott helyeztessenek el, akképen, hogy azokat népünk láthassa s látásukon felbuzdulhasson.”[5]

Az 1848-as feltárás után Henszlmann folytatta az ásatásokat. 1862-ben a püspökség oldalfala mellett, a hajdani Szent István-templom alagsorából 3 fehér márványból készült koporsót ásott ki. Megállapította, hogy ez Szent István nyugvó helye volt. A koporsó fedelek szemétre kerültek. A csontokat ládákba helyezték. Az üreget később behányták szeméttel és hulladékkal. A helyet az 1890-es években már utcakő borította. A ládák felkerültek a városháza padlására. Évek múlva jelentették a polgármesternek, hogy a padláson ládába rakott királyi csonttok hevernek. A polgármester átírt a káptalannak, ezután a csontokat kriptába helyezték.
Az ezredéves kiállításra készülődve, nőtt meg az érdeklődés III. Béla és feleségének ereklyéi iránt. Kiderült, hogy az 1848-as, 1862-1874-1882-es feltárások során további király sírokból (?) származó csontok kerültek ládákba Fehérváron. Török Aurél reménykedett abban, hogy ezek a leletek szerepet kaphatnak a millenniumi kiállításon, és ezeket is elkérte 1893-ban. Kiderült, hogy a ládák fel voltak törve, az egyik csaknem üres volt. Hivatalos iratok is tanúskodtak a dézsmálásról, hogy egy bizonyos Tuskay Ödön nevű orvos szabadon dézsmálhatta a ládák tartalmát.[6]

Török Aurél Nem csak a jelentéseit küldte meg az akadémiának, hanem részletes javaslatokat is tett. Az akadémia urait mindez hidegen hagyta. Mind ők, mind a kultusz tárca azzal ütötte el a dolgot, hogy nincs rá pénz. Bezzeg az akadémia urait, Budenz Józsefet, Hunfalvy Pált és társaikat a finnugor rokonság bizonygatása kötötte le, erre pénz is akadt. Nem kell hozzá rosszindulatú feltételezés, hogy kimondjuk: ez a magatartás is része volt nemzetünk múltjától való megfosztási folyamatnak. Jellemzően a nagynevű Eötvös Lórándot és Gyulay Pált is a közöny jellemezte ebben az ügyben. Őket sem kímélte a felháborodását közvetítő, korabeli sajtó: „Tudós és tudatlan, de mindenek felett érzéketlen urak, az önöknek nem mentsége, hogy állítólag nincs az akadémiának pénze. Itt arról volt és van szó, hogy a nemzet nagy múltjának becses emlékeivel és ereklyéivel mi történjék. A tudós és tudatlan, de főleg érzéketlen uraknak lett volna kötelessége útját állani annak a botránynak, ami a fehérvári ereklyékkel történt. De mit várjon a nemzet ettől a kompániától, melynek élén Eötvös Lóránd, Gyulay Pállal, ez intézetet kiforgatta nemcsak nemzeti érzékéből, de kötelessége tudásából is. Ez az intézet ma holt tetemként csúfoskodik a nemzet testén. Nem közművelődési, hanem penészgombanevelő intézet. Nemzeti királyink meggyalázásáért az akadémia a felelős, a botránykő fejükre zúdul, amint oda fogja zúdítani a közvélemény.”[7]

Álljon még itt végül Török Aurél akadémiához elküldött elemzésének záró gondolata: „Ime már évek óta temetetlenül maradtak egy honalapító Árpádházi királyunk III. Béla és neje testereklyéi és még ma sincs számukra egy oly sírhely készen, amely a királyi hamvakhoz méltó volna! Ama sírhely, amely a budavári úgynevezett Mátyás templomának sírboltjában, takarékossággal készült, oly kisszerű, hogy szegénységi bizonyítványul szolgálhatna a mai magyar nemzedékre nézve; s a világvárossá fejlődni törekvő székes fővárosunk díszes palotáival szemben, csak újabb tanúságot tenne Bél Mátyás vádjának igaz voltáról:”Mi magyarok semmiben nem vagyunk olyannyira közömbösek, mint nagyjaink emlékének fenntartásában.” III. Béla királyunk és neje testereklyéinek őseink emlékéhez és a nemzet kegyeletéhez méltó eltemetésének ügye már nem csak a székes főváros, nem csak épen a kormány, hanem az egész nemzet becsületbeli ügye. Dr. Török Aurél.”[8]

Mint fentebb láttuk, Török Aurél fejtegetései senkit nem hatottak meg. Gőzerővel folytak az ezredéves ünnepség előkészületei. Itt már nem az ezer éves múlt volt a lényeg, hanem a ceremónia. Mivel és hogyan szerezzenek Ferenc Józsefnek örömöt. Milyen díszben és sorrendben vonuljanak föl a megyei bandériumok? „Örült az úrrend a deáki tettnek” Senki nem firtatta Ferenc József által javasolt 9 szobor felállítását, (Szent Gellért püspök, Pázmány Péter, Bocskay István, Bethlen Gábor, Hunyadi János, Zrínyi Miklós, Pálffy János, Werbőczy István, Tinódi Lantos Sebestyén) az ország vezetésének ez sem volt érdekes. Nem voltak köztük a nagy nemzeti királyaink, nem volt köztük Habsburg sem Ez még megérthető, ám Nincs köztük Thököly Imre, II. Rákóczi Ferenc sem, de ott van a labanc generális, Pálffy János. Belefért a keretbe a Habsburgok ellen harcoló Bocskai és a Bécset megostromló Bethlen, a végig Szapolyai mellett álló Werbőczy. Ki érti, hogy mért ez 9 és miért nem másik kilenc? Ne firtassuk. Ez is egy korkép.
Az ünnepségek elmúltak és III Béla ereklyéi pedig továbbra is hevertek, papírdobozban a negyedik emeleten. Jogosan idézte Török Aurél Bél Mátyást. Még 1897-ben sem történt semmi. A sajtó a botránytól volt hangos. A parlamentben is szóvá tették az ügyet. Bánffy miniszterelnök hallgatott. Költők írtak verseket. Ime Bartók Lajos versének kezdő strófái:

„Király volt, fölkent, Árpádházi,
Szent koronája apostoli.
Kardját Byzáncig suhogtatá,
Kelet bíborja mosolyga rá.

Új hős Szent László,
Trón s ország nélkül is kész király,

S harmadik Béla ott pihen
A negyedik emeleten.

Trónjához zsámolynak hajlított
Szerémet, Dalmáthont, Halicsot:
Velence föld-éhes tengeri
Oroszlányának szárnyát szegi:

Jogar kezében és harci bárd
Kiterjeszté az országhatárt,

S harmadik Béla ott pihen
A negyedik emeleten.”

Amikor a botrányt már nem lehetett tovább palástolni és az akadémia urai még mindig süketek voltak, Ferenc József lépett. 1897. május 25-én a következő leiratot intézte a miniszterelnökhöz: „Azon kegyelet által indíttatva, mellyel elődeim emléke iránt viseltetem, felhívom Önt, hogy boldog emlékezetű III. Béla király és hitvestársa, antiochiai Anna királyné tetemeinek az itteni koronázási templomban célba vett nyugalomba helyezése, valamint ugyanott egy méltó síremlék felállítása iránt haladéktalanul intézkedjék, megjegyezvén, hogy a síremlék költségeit magánpénztáramból viselendem.”[9]

Kell-e ehhez véleményt fűzni? Mi lett volna, ha egy Habsburg uralkodó nem lép? A síremlék elkészült 1898-ban és az ügy megoldódott, ám később a királyi házaspár földi maradványait visszavitték Fehérvárra. A Mátyás templomban lévő síremlék viszont megmaradt, hirdetve a ma emberének, ha tudja, egy kegyeletsértés történetét. De mi történt a feltárt további királyi sírokban lelt csontokkal?

A krónikák szerint további 6 árpádházi királyt temettek el a koronázási templomban. Szent István és a fellelt III. Béla mellett, Könyves Kálmánt, II.(Vak) Bélát, fiát, II. Gézát, és az ellenkirályokat, mint III. István és II., és III. Lászlót, valamint a megvakított Álmos herceget, aki nem volt király. Legenda, hogy Fehérvár az Árpádházi királyok temetkezési helye volt. I. Andrást Tihanyban, I. Bélát Szekszárdon, I. Gézát Vácot, Szent Lászlót és II. Istvánt Nagyváradon, Imre királyt Egerben, II. Andrást Egresen, IV. Istvánt Esztergomban, IV. Bélát és V. Istvánt a Margit-szigeten temették el. Nem kerülhettek megszentelt földbe a kiátkozott királyok (IV., Kun László és III. András) Az utóbbiak nem választhattak háboríthatatlan nyughelyet. Henszlmann Imre feltárásai szerint a lelt sírokban lelt maradványokat is a fentebbi királyok maradványaiként igyekezett beazonosítani, logikusan. A későbbiek során, főként az Albert sírkamrában (28 fő) tömeges feltárások történtek Egymástól eltérő nézetek, egymás eredményeit nem ismerő kutatók nézetei teljes káoszt teremtettek. 2004-ben fellángolt a vita a királysírokról. A fehérvári múzeum részéről meg szólalt Éry Kinga és Bradák János. Azzal érveltek, hogy egyetlen, ott feltárt sírról sem bizonyítható, hogy azok királyok hamvait rejtették.

Éry Kinga azt sem látta bizonyítottnak, hogy a Mátyás templomban elhelyezett ereklye III. Béla földi maradványaival lenne azonos, szerinte az illető egy püspök is lehetett. Hogy kerülhettek volna királyi jelvények egy püspök sírhelyébe? Az eredeti vizsgálatok szerint a lelet 190 cm. feletti magasságú volt ( írva volt, hogy III. Béla egy fejjel magasabb volt társainál) Vaskos kezei voltak, hegekkel, amiből Török neves kardforgatóra következtetett. Ha nem III. Béla és nem árpádházi királyok tetemeit tárták fel, akkor kikét? Ha árpádházi királyok tetemeit nem találták, akkor azok hol vannak eltemetve? ? Nevetséges ellenérvek. Mentegetőző vakaródzások ezek. Bradák úr a vitában mindent „cáfol” és tagad. Őt olvasva, az is felmerül, hogy Fehérváron nem is temettek el királyokat? Kétségtelen, hogy a kutatások ma is folynak, jó szándékot nem kívánjuk kétségbe vonni, csak az előzmények jelentős előítéletekkel terhelik azt. A felelősség is nagy: nem mindegy, hogy egykor királyainkat temethetjük újra és számukra méltó kegyeletet is biztosítunk, vagy őket tömegsírba temetjük. Tanúságként, megfogalmazódik az a vélemény, hogy a régészek számára természetes a kegyeletsértés. Egy régész abban különbözik a sírrablóktól, hogy a sírt nem saját magának „rabolja ki”, de a rablás dicsősége az övé. A sírrabló viszont temetve hagyja a holtakat, nem teszi azok csontjait ládákba, múzeumi raktárakba, vagy közszemlére. Nem sért kegyeletet. Így nem véletlen, hogy a beidegződött múzeumi felfogás nem érti, hogy mért kell problémát keresni a királysírok körül.

Felmerül a kérdés, hogy az eddig történtekért ki a felelős? Felelős Székesfehérvár mindenkori önkormányzata. A városvezetés nem a koronázó város dicsőségét kereste, nem abból, hanem mindig „labanc” magatartásának hangoztatásából akart megélni napjainkig. Már 1839-ben jelentős értékektől fosztották meg a király sírokat. Az építkezésnél foglalkoztatottak csak úgy vállaltak munkát, ha a talált kincsek őket illetik. Szabad rablás folyt Fehérváron. A kincsek zöme Bécsbe vándorolt, kisebbik része került a Nemzeti Múzeumba, a többi magángyűjteményekbe került. Felelős volt a mindenkori magyar kormányzat, a mindenkori akadémiai vezérkar. Felelős a mindenkori múzeumi vezetés. Felelősség terheli az „írástudókat”,Az utóbbi időkben sok mindent tett a III. Béla Lovagrend, mind hiába. Elfogadhatatlan, hogy nemzeti múltunk ilyen jelentős kérdéseiben a Székesfehérvári Nemzeti Emlékhely Alapítvány kuratóriuma legyen mérvadó!

Végezetül egy felhívást intéznék azokhoz, akik a Pilis rejtélyeit kutatják, soha semmit nem elárulni, mert ez a kor nem kész még Árpád, Atilla, Buda örökségét befogadni. A millennium idején divat volt Árpád sírját keresni, erre ismét idézem Bartók Lajos III. Bélával kapcsolatos másik versét Árpádról:

 

Síromat kutatva minek háborgattok!
A hon melyet szerzék, jeltelenül rejtsen,
Mintsem unokámként légyek temetetlen!

Nem találtok méltó sírt Árpád vérének,
Sírjából Árpádot föl ne idézzétek!
Csontkezemmel tudom, hogy pokolra sujtlak,
__________________________________________

[1]           A feltárás történetét dokumentálja Demeter Zsófia cikke, Magyar Tudomány, 1999. febr.

[2]              A feltárásokat részletesen ismerteti Hankó Ildikó: A magyar királyok tömegsírban, Bp. 1004. (újabb kiadás: A magyar királysírok sorsa, Bp. 2008)

[3]           Népszövetség, 1897. febr. 6. (Függetlenségi Párt lapja)

[4]           U.o.

[5]           U.o.

[6]           Népszövetség, 1897. szept. 4.

[7]           U.o.

[8]           Népszövetség, 1897.ápr. 17.

[9]           Népszövetség, 1897. május 29.

Farkas József, történész

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kategória:Elemzés, Gondolatok, Magyarország Cionista Gyarmat!, Publicisztika, Tanulmány, Történelem, Történelmi visszatekintés Tagged: Árpád, Éry Kinga és Bradák János hivatásos hazudozók, Bűnfészek Magyar Akadémia, III. Béla, Magyartalan Akadémia, Székesfehérvári Nemzeti Emlékhely Alapítvány


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »