És azt tudták, hogy az LMP és az MSZP kormányt is buktathatott volna?

És azt, hogy a PM nemcsak az előző az előző ciklusban, hanem a mostaniban is sikereket ér el?  Interjú egy párhuzamos univerzumból.

Tordai Bence, a 0,1 százalék környékén tanyázó Párbeszéd Magyarországért nevű pártformátum politikusa szakérti meg Schiffer András távozását az ATV stúdiójában, ahol azért egy kis rettegés is belefért a Jobbik miatt.

Tordai szerint biztos jót fog tenni Schiffer Andrásnak a távozás, de az igazán jót az országnak (sic) akkor tette volna, ha négy évvel ezelőtt hozza meg ezt a lépést. Most kapaszkodjanak bele az önökhöz legközelebb eső közvélemény-kutatásba, Tordai szerint ugyanis akkor lehet, hogy 2014 egészen máshogy alakul.

Ezt a politikus ugyanis arra alapozza, hogy 2012-ben (mikor az LMP-ből kiváltak megalakították a PM-et, ami aztán összeálltak a hasonlóan nagy lehetőségeket magában hordozó Együtt nevű kompániával) az LMP és az MSZP nagyjából olyan erős volt, vagy talán még egy kicsit népszerűbb is volt, mint a Fidesz.

Hírdetés

De itt még nem áll meg az elemzésben szerencsére: az interjúból kiderül, hogy viszonylag komoly sikereket értek el bizonyos tekintetben az előző ciklusban (mármint a PM ugye), és most is viszonylag komoly sikereket ér el (mármint az PM ugye) a párt az olyan új gondolatok beemelésével, mint az alapjövedelem  (tudják, ez az a pénz, amit azért kapunk, mert vagyunk, csak úgy, puszira)

Természetesen szóba kerül Ózd is, ahol például olyan sikereket értek el (mesteri logikával kikövetkeztettem, hogy Ózdon létezik a PM, hatalmas respekt érte!), mint például, hogy megtámadtak egy „törvénytelen és mélyen igazságtalan és szívtelen” rendeletet, ami állításuk szerint kizárja az egyedülálló szülőket, a húsz évnél fiatalabbakat, és azokat, akiknek nincs legalább 380 napnyi folyamatos biztosítási jogviszonyuk.

Juj.

Mindenkinek melegen ajánljuk a szakértést teljes egészében, minden pillanata maradandó élményt nyújt ezen a kellemes, napos keddi napon.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »