A XVII. században egy angol tudós komolyan gondolta, hogy szekérre pattan pár ember, aztán elrepülnek a Holdra.
John Wilkins 1640-ben úgy gondolta, hogy még az ő életében feljut az ember a csillagok közé. Arra is volt ötlete, hogy ez miképpen valósítható meg. A gravitációtól megszabadulva egy szárnyas, nyitott szekéren emelkedtek volna el a földről, aztán mentek volna egyenesen a Holdig – ahol természetesen bemutatkoztak volna a földönkívülieknek – olvasható a Múlt-Kor cikkében. Na de hogy is volt pontosan ez a történet?
A XVII. század és a világűr
Ebben az időszakban történt csomó természettudományos felfedezés. Elkezdték mikroszkópokkal tanulmányozni a sejteket, Galileo Galilei a korhoz képest fejlett távcsővel vizsgálta a csillagokat és bolygókat, Kepler pedig a bolygók mozgásáról szóló törvényeket is alkotott – összességében a vallási dogmákat kezdte felváltani a tudomány.
Wilkins meglehetősen sokrétű tudással rendelkezett: anatómus, lelkész és matematikus is volt. Lehetségesnek vélte a Földön kívüli életet. 1638-ban kiadta Egy új világ felfedezése című munkáját, amiben részletezte az ominózus szekeret, amin a háttámlánál van egy forgó alkalmatosság is.
Wilkins jól látta, hogy az utazók megszabadulnának a Földön rájuk ható mágnesszerű erőtől – mindezt Newton gravitációs elmélete előtt. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy az emberek erőkifejtése drasztikusan lecsökkenne, így kis mennyiségre csökkenthetnék a táplálékbevitelüket, vagy akár teljesen el is hagyhatnák azt. Ezt néhány példával is alátámasztotta. Volt egy olyan német fickó, aki véletlenül átaludta a telet (ez simán megérne egy külön sztorit), de ókori indiai és görög emberek állítólag hónapokig tudtak élelem nélkül létezni. Wilkins érezte, hogy ezek a sztorik azért valószínűleg sántítanak, így beemelte elméletei közé az űrbe történő élelmiszer-szállítást is.
Hogyan repültek volna?
A polihisztornak azt is felvetették néhányan, hogy valószínűleg minél magasabban jár az ember, annál kevesebb a levegő, a Hold meg innen nézve elég magasan van, ugye. Ezt a kérdéskört egy nedves szivacs elhelyezésével orvosolta volna.
Azért ő is mondott néhány cifra dolgot. Kritikusainak azzal is érvelt, hogy hát a madarak is repülnek valahogy, az angyalok meg ráadásul szárnyakkal láthatók a képeken – ezekbe azért valljuk be, nehéz belekötni, bár nem hiszem, hogy a NASA is így kezdte. Wilkins a madárszárnyak és sárkányrepülők mechanikájára is utalt, ezt viszont körülbelül háromszáz évvel később tényleg fel is használták, mikor már komolyan foglalkoztak a repüléssel.
Földönkívüliek
A tudós lelkész is volt, és úgy gondolta, hogy minek hozta volna létre Isten az egész Univerzumot tele bolygókkal, ha azok közül csak a miénken van élet? Erre ráerősített az is, hogy akkoriban a Hold krátereit óceánoknak hitték. Wilkinsnek volt néhány ötlete az ufókkal kapcsolatban is (akiket egyébként akkoriban szelenitáknak neveztek), elképzelhetőnek tartotta, hogy létezik egy univerzális nyelv, valamint kód- és jelrendszer, amin keresztül tudunk kommunikálni a földönkívüliekkel.
Egyik tudós cimborájával – Robert Hooke – a kertben kísérleteztek is repülő szerkezetekkel, de nem nagyon számoltak be róluk, valószínűleg nem volt túl sikeres a projekt.
Wilkins úgy gondolta, hogy az űr légköri viszonyai hasonlóak a földihez, ezért azt hitte, hogy simán túl lehetne élni a kalandot egy nedves szivaccsal a repülő szekéren. Robert Boyle és Robert Hooke kísérletei viszont számára is bizonyították, hogy az akkori fejlettségi szinten minden ember számára halálos lenne az űrutazás – ha egyáltalán eljutnának odáig.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
