Hajszálon múlt. Alig néhány ezer szavazaton. Az 50,3 és a 49,7 százalék között szinte elhanyagolható a különbség.
Mindaz persze, ami Ausztriában ezen a hétvégén megtörtént, Magyarországon nem történhetne meg. Mostanában nem. Több okból sem. Tudják, hogy van. Mondja, bátyám, miért nem harangoznak délben ebben a faluban. Hát, fiam, több oka van annak. Először is: nincsen harang.
Harang nálunk sincs: a köztársasági elnököt nem közvetlenül választják. A Viktor majd eldönti, hogy ki lesz. Áder János nem. Schiffer András és Vona Gábor sem. Talán Kövér László – de ez most indifferens.
Azért sem győzhetné le Schiffer András Vona Gábort, mert Schiffer András nem Alexander Van der Bellen, és Vona Gábor sem Norbert Hofer. Ebben a pillanatban egyrészt nehéz elképzelni, hogy az ugyanúgy zöldliberális Schiffer mögött felsorakozzon mindenki, aki egyébként irtózik a Jobbiktól. Másrészt kizártnak látszik az is, hogy ilyen konstelláció – nyilván pártszinten – bármikor is előállhatna a közeljövőben. Vona Gábor hoferségének esélyeit elvitte a cica. Úgy lenyúlta ezeket Orbán Viktor, mintha soha nem lettek volna. Nagyon is jellemző: a Fidesz legkitartóbb híveinél odaadóbb rajongói és drukkerei nem voltak hazánkban az FPÖ elnökjelöltjének. Ők most csalódottak. De hamarosan rájönnek, hogy az ezüst is szépen csillog, pláne, ha ilyen eredménnyel érik el.
Tényleg: az osztrák választások első fordulója előtt az elemzők zöme még sokkal különb teljesítményt várt a nagykoalíciós establishment embereitől, azzal, hogy Van der Bellen azért lenyomhatja őket. Erre jött Hofer, és elvert mindenkit. Az FPÖ-n kívüli osztrák világnak nagy szerencséje volt, hogy kaptak öt teljes hetet összeszedni magukat, és közös erővel lenyomni a mumust. Így sem sok hiányzott, hogy kudarcba fulladjanak.
Ami a fő, látszik, hogy nem magyar sajátosság a totális megosztottság. Ausztriában kétfajta radikalizmus versenyzett. Két kultúra, melyek között hatalmas a távolság. Az egyik persze szelídebb és nyitottabb, mint a másik, ám az világos: konkrét kérdésekre csak markáns válaszok adhatók ezentúl. Semmi nem mehet úgy tovább, ahogy azelőtt – és ez nem a jólét szintjén vagy a társadalmi-szociális vívmányok minőségén múlik.
Magyarországon sok minden van máshogyan. Itt a történelmi kihívások csak az egyik oldalt seperték el, úgy, hogy sehogy sem sikerül felnőnie a helyén semminek. A másik oldal alkalmazkodott. Előre – és egyelőre úgy tűnik, sikeresen. Hogy nem túl tetszetős, ami épül ezáltal? Ez van. A jó hír annyi, hogy a történelem ideges mostanában, ezért konszolidáció egy ideig nem lesz, jönnek az újabb kihívások. A kérdéseket fel kell ismerni, idejében, az értelmes és érvényes válaszokért pedig mindenkinek lesz módja megküzdeni.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
