Balassa Jánost (1814–1868) a magyar orvostörténet a legnagyobb magyar sebészként tartja számon. Középiskoláit több városban végezte, még Pozsonyban is diákoskodott. Orvosi tanulmányait a pesti egyetemen kezdte, de Bécsben szerzett oklevelet, és 1839–1843 között a császárvárosban műtőorvosként tevékenykedett. Mielőtt visszatért volna Magyarországra egy hosszabb európai tanulmányutat is tett és ennek során számos olyan új dologgal ismerkedett meg, amit később Magyarországon elsőként sikerrel alkalmazott. 1843-tól egészen haláláig a sebészet professzora volt a pesti egyetemen, bár tegyük hozzá: megszakításokkal.
Az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc idején a honvédkórház igazgatója volt, de emellett a közoktatásügyi minisztériumban tanácsadóként is hasznossá tette magát. A szabadságharc idején ő volt az, aki tábori sebésztanfolyamokat szervezett, egyetemi klinikáján pedig sebesült honvédeket ápoltak. Az első között alkalmazott narkózist a műtéteknél, és a feljegyzések szerint számos olyan sebészi beavatkozást végzett, amelyek akkortájt egyedülállóak voltak. A szabadságharc leverését követően egy időre a hírhedt Újépületbe zárták. A börtönben a cellája szomszédos volt az első felelős magyar kormány miniszterelnökének, Batthyány Lajosnak a cellájával, és neki jutott az a feladat, hogy bekötözze a halálra ítélt gróf súlyos sebeit, amelyet az öngyilkosság szándékával okozott önmagának. Balassa kérte a hatóságokat, hogy ne végezzék ki a súlyos állapotban lévő Batthyányt, de nem talált értő fülekre, és a miniszterelnököt 1849. október 6-án a kivégző osztag agyonlőtte.
A medikushallgatók, tekintélyes pesti polgárok támogatásával a rendőrfőnök hivatala előtt tüntetést szerveztek Balassa szabadon bocsátásáért, és ennek köszönhetően (is) egy hónappal később kiengedték a börtönből, de még két évig várnia kellett, amíg ismét elfoglalhatta egyetemi katedráját.
Tanári munkája mellett fontos tudományos cikkeket és könyveket írt, híre eljutott Bécsbe is. Idővel mindenféle kitüntetéseket is kapott, de a legnagyobb elismerés az volt, amikor Erzsébet királyné (Sissi) őt választotta orvosának magyarországi tartózkodása idejére. 1868. április 22-én Balassa vezette le a budai várban Valéria főhercegnő világrajöttét is.
A kortársak nemcsak fontos sebészi beavatkozásairól számoltak be, de feljegyeztek néhány érdekes vele kapcsolatos esetet. Az egyik ilyen egy hisztérikus ifjú arisztokrata hölgy sikeres gyógyulása volt, akit a szklenói fürdő meleg iszapja sem tudott megszabadítani végtagjai hidegségétől. Balassa végül egy kis furfanghoz folyamodott: tanítványai elé vezette a hölgyet, akinek földig érő szoknyáját óvatosan emelgetni kezdte. A sok fiatalember epekedve figyelte a műveletet, hiszen már a bokája is elővillant a „betegnek”. A nő azonban előbb elpirult, majd haragos lett és kikérte magának.
Közben úgy felhevült és kipirult, hogy a végtagjai is felmelegedtek, mire Balassa közölte vele, hogy most már kigyógyult a bajából. A másik történet szereplője ugyancsak egy ifjú hölgy volt, aki állandóan locsogott, és a tudós orvos emiatt szóhoz sem tudott jutni. Végül rászólt a páciensére, hogy mutassa a nyelvét. Alaposan vizsgálni kezdte és közben folyton figyelmeztette, hogy még tartsa kiöltve, majd megjegyezte: „Remek, most már én is kibeszélhetem magam.”
Sajnos a sors csak 54 évet engedélyezett neki. Még néhány nappal korábban részt vett Andrássy Gyula miniszterelnök fogadásán, majd nagy hastáji fájdalmak léptek fel nála, amelyek okát csak a boncolás tárta fel: elfekélyesedett a féregnyúlvány. Talán egy hozzá méltó tudású sebész megmenthette volna.
Megjelent a Magyar7 2022/19.számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
