Érzi a vesztét, erőszakkal toboroz az ISIL

Az általuk uralt szíriai területek helyi lakosainak mozgósításába kezdett az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat szíriai ágának számító an-Nuszra Front és az Iszlám Állam (ISIL) dzsihadista szervezet – közölte Igor Konasenkov dandártábornok, az orosz védelmi minisztérium szóvivője vasárnap.

Magyar Menedék - Pogány Biblia

Az an-Nuszra Front Idlíb és Hama tartományban kényszeríti a férfi lakosokat a mobilizációra. Azzal fenyegetik őket, hogy lelövik családtagjaikat, ha nem tesznek eleget a mozgósítási utasításaiknak – mondta a dandártábornok. Hozzátette, a szíriai kormányerők északi és észak-keleti előrenyomulása miatt rengeteg fegyveres menekül el a szélsőségesek soraiból. Az Iszlám Állam uralta Rakka tartományban pedig a dzsihadisták bejelentették a férfi lakosság tömeges mobilizációját.
Konasenkov szerint a két terrorszervezet eközben harcba kezdett egymással az irányításuk alatt lévő anyagi forrásokért. Az elfogott rádióadásokra hivatkozva közölte, az IÁ három támadást is végrehajtott robbanószerekkel megrakott gépjárművekkel az an-Nuszra parancsnokai ellen.
Szavai szerint az ISIL vezetése továbbá azt követeli a parancsnokaitól, hogy növeljék az robbanószerkezetekkel felszerelt gépjárművek számát a fő közlekedési útvonalakon és a településeken a közeledő szíriai hadsereg feltartóztatásának céljából.

Hírdetés

Az orosz légierő a nap folyamán folytatta hadműveleteit Hama, Latakia, Damaszkusz és Aleppó körzeteiben, a harci repülők 39 bevetést hajtott végre és 51 célpontot semmisítettek meg.

Oroszország szeptember 30-án indított légicsapásokat Damaszkusz kérésére a polgárháború sújtotta országban, a szíriai kormányerőkkel együttműködve

– See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/38226/Eroszakkal_mozgositanak_a_szelsosegesek_Sziriaban#sthash.ESvOMI57.dpuf


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »