Értékes régészeti leletekre bukkantak a Szepességben – KÉPEKKEL

Értékes régészeti leletekre bukkantak a Szepességben – KÉPEKKEL

Különösen jó állapotban fennmaradt késő vaskori, 2500 éves lándzsákra bukkantak egy régészeti feltárás során Káposztafalva település határában. Matúš Hudák régész szerint nemcsak állapotuk miatt különlegesek a leletek, hanem azért is, mert nem szétszórtan, hanem egy helyen, egy lerakatban találták őket, ez az első ilyen lehet Szlovákia területén.

Hasonló lándzsahegyeket találtak korábban Magyarországon és a Balkánon, általában a harcosok sírjaiba helyezték őket. A káposztafalvai (Hrabušice) lelet inkább áldozat lehetett az isteneknek, a régészek szerint a feltárt terület valószínűleg vallási hely lehetett.

A lándzsák az i.e. 5. századból származnak, s a feltárás során több leletre is bukkantak a bronzkortól a középkorig terjedő időszakból.

A lándzsahegyek kitűnő állapotban maradtak fenn. „Kezdetben kollégáink azt sem tudták, vasból vagy színesfémből készültek, mert fekete színűek voltak és nem mutatták korrózió jeleit. Ez a helyszín speciális talajösszetételének köszönhető, magas vastartalmú agyag volt ott, emiatt maradt ilyen sértetlen a felszínük” – magyarázta Martin Hložek, a prágai Cseh Műszaki Egyetem (ČVUT) tudományos munkatársa hozzátéve, az agyag nem engedte, hogy víz és levegő kerüljön a leletekhez, amelyek így egyedülálló módon konzerválódtak. Megjegyezte, amint értesültek a leletről, nagyon gyorsan eljöttek, hogy speciális műszerekkel vizsgálják meg azokat.

Hírdetés

A feltárást az iglói Szepesi Múzeum folytatta 2021 óta a Kassai Kerületi Műemlékvédelmi Hivatallal együttműködve.

Mária Hudáková, a múzeum régésze elmondta, célzottan ezt a területet vizsgálták át, számítottak ott leletekre, amelyekből végül több tucatnyi került elő. Hozzátette, a lándzsahegyeket még 2021-ben találták, de csak most, a feltárás végeztével mutatták be őket, el akarták kerülni, hogy illegális kincskeresők lepjék el a helyszínt.

A múzeum 2016 óta intenzíven folytat régészeti feltárásokat, amelyek Zuzana Krempaská, az intézmény igazgatója szerint több egyedülálló eredményt is hoztak.

„Jelentőségük túlnyúlik a régió és az ország határain. A régészeti leletek tudományos és dokumentációs értéke fontos hozzájárulás múzeumunk gyűjteményéhez. Azokat az egyedi leleteket, amelyeket a mostani, célzott ásatás hozott, a látogatók a Szepesi Múzeum új kiállításában is láthatják” – mondta.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »