Értékes ősi kínai hangszerek érkeztek a Néprajzi Múzeumba

Értékes ősi kínai hangszerek érkeztek a Néprajzi Múzeumba

Ősi kínai hangszerekkel, úgynevezett kucsinokkal bővült pénteken a Néprajzi Múzeum Vígan zengjetek, citerák! című időszaki kiállítása – közölte az intézmény pénteken az MTI-vel.

A Budapestre érkező 10 műtárgy között ezeréves hangszereket is láthat a közönség. Az ősi kínai citerák, úgynevezett kucsinok biztosítási értéke 3,2 milliárd forint – emelték ki a közleményben.

Hozzáfűzték, hogy a hangszerek a Vígan zengjetek, citerák! című időszaki tárlat részeként, A természet és az emberi lélek hangja Kínából – A csungkingi Kínai Három Szurdok Múzeum kucsingyűjteménye Magyarországon címmel mutatkoznak be.

Az új műtárgyak külön teremben kapcsolódnak a június 29-ig látható, magyar citerákat bemutató gyűjteményhez

– derült ki a sajtóanyagból.

Hírdetés

A közlők tájékoztattak, hogy szombaton, a kiállítóhely citerákról szóló programnapján ezekkel az ősi, akár többezer éves kínai citerákkal is megismerkedhet a közönség. A látogatók a bemutatott hangszerek és a kísérő magyarázatok révén színes képet kapnak arról, miként alakult a kucsin szerepe az idők során, és hogyan maradt a kínai értelmiség és művészet egyik meghatározó eleme.

Úgy fogalmaztak, hogy a kiállítás lehetőséget kínál a hangszer fizikai sajátosságainak, hangzásának és kulturális jelentőségének részletes vizsgálatára, valamint annak megértésére, hogy a kucsin milyen módon közvetítette és közvetíti ma is a kínai zenei és filozófiai hagyományokat.

Felhívták a figyelmet, hogy a kiállítóhely Citerák napja című egész napos rendezvényére váltható belépőjeggyel a múzeum valamennyi kiállítását megtekinthetik a látogatók.

További információ a Néprajzi Múzeum honlapján érhető el.

MTI/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »