Érseki áldást kapott az új katolikus óvoda Karcagon

Érseki áldást kapott az új katolikus óvoda Karcagon

Február 16-án megnyitotta kapuit a karcagi Györffy István Katolikus Általános Iskola és Óvoda felújított, bővített épülete, amelyet Ternyák Csaba egri érsek áldott meg. A közel 1 milliárd forintos beruházás kormányzati támogatásból valósult meg.

Az ünnepi program kezdetén Kovács Miklósné igazgató köszöntötte a fenntartó Ternyák Csaba egri érseket, Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárt, Gulyás Zsolt plébánost, az esperesi kerület papságát, világi elöljárókat és a közösség képviselőit. Mint elmondta, korábban nem volt katolikus óvoda a településen, január 9-e óta működik ez a négy csoport befogadására alkalmas intézményrész. 2015-ben kezdte munkáját az Egri Főegyházmegye fenntartásában az iskola, melynek „kistestvére”, a Szent Erzsébet Katolikus Óvoda kiegészíti a helyi katolikus oktatási kínálatot. A nevelési programban első helyen a lelki nevelés szerepel.

Az intézmény növendékei, kicsik és nagyok színes műsorral fogadták a vendégeket. Ternyák Csaba érsek köszöntőjében azt mondta, úgy látja, az Úristen szereti a karcagiakat, akik tudnak jó döntéseket hozni, hiszen a Mária Iskolatestvérek Szerzetesrend fenntartásában működő Szent Pál Katolikus Általános Iskola mellett igény mutatkozott további katolikus intézmény indítására is. Így indulhatott el 2015-ben a Györffy István Katolikus Általános Iskola, majd a magyar kormány óvodaépítő programja segítségével ismét bővült az intézmény. A főpásztor hozzátette: most, a házasság hetén történik az ünnepélyes megáldás, s ez is emlékeztet bennünket, hogy a gyerekek szemében szüleiket látjuk, akik legdrágább kincsüket bízzák ránk.

Az ünnepélyes megáldást és a falak szenteltvízzel történő meghintését követően további köszöntőkkel folytatódott az ünnepi program.

Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár kijelentése szerint a kormány döntéseinek három fontos célja a családok támogatása, megerősítése; az egyházakkal való viszony rendezése, fejlesztése; és a külhoni magyarság támogatása. Ez a beruházás jól mutatja, hogy ezek a célok megvalósulnak. A politikus köszönetét fejezte ki az egri érseknek azért, hogy komoly szerepet vállalnak e területeken. Hozzátette: öszesen százhúsz katolikus óvodát újítanak fel és bővítenek, ebből harminckettő az Egri Főegyházmegye fenntartásában működik.

Hírdetés

F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő úgy nyilatkozott, hogy a „Nagykunság fővárosa”, Karcag tovább erősödött és gazdagodott az óvoda megépítésével. Fazekas Sándor országgyűlési képviselő szavai szerint a magyar jövő épül az ilyen beruházásokkal, melyek helyet adnak a keresztény hitnek és a magyarságba vetett hitnek. Szepesi Tibor, a település polgármestere emlékeztetett: 250 éve telepedtek meg itt a katolikusok, s azóta értékteremtő tagjai a közösségnek.

A szalagátvágást követően Gulyás Zsolt plébános, iskolalelkész Kovács Miklósné igazgatóval közösen egy Szent XXIII. János pápát ábrázoló szoborral köszönték meg az érseknek támogató segítségét; Soltész Miklós államtitkár egy helyi jellegzetességet, egy miskakancsót kapott; s valamennyi támogatónak, az intézmény ügyén fáradozóknak ajándékokkal kedveskedtek.

Az ünnepség végén a vendégek bejárták a Szent Erzsébet Katolikus Óvoda épületét. A korszerűen felszerelt mosdók és csoportszobák mellett helyet kapott egy tornaszoba és egy tálalókonyha. Az akadálymentes épületet energiatakarékos rendszer hűti és fűti. A hatalmas játszóudvaron számos játékeszköz várja a gyermekeket, a szülők számára pedig tágas, zárt parkolót alakítottak ki.

Forrás: Bérczessy András/Egri Főegyházmegye

Fotó: Federics Róbert/Szent István Televízió

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »