Erre tart a klímabolsevizmus: Jane Fonda már nürnbergi pereket akar azok ellen, akik nem harcolnak velük

Erre tart a klímabolsevizmus: Jane Fonda már nürnbergi pereket akar azok ellen, akik nem harcolnak velük

Bíróság elé kellene állítani azokat, akik nem tartanak a klímaváltozás ellen harcolókkal – fejtette ki Jane Fonda amerikai színésznő a Viceland televíziónak adott interjújában. Az idős színésznő szerint elsősorban az olajipari cégek vezetőit és az őket támogató politikusokat kellene bíróság elé állítani.

Fonda a Vice című baloldali portál televíziós csatornájának egyik műsorában azt hangoztatta: ezeket az embereket emberiesség és természet elleni bűncselekményekért kellene felelősségre vonni. Amikor a riporter-műsorvezető, Michael Moynihan rákérdezett, hogy vajon „azt akarja-e, hogy a nácik nürnbergi peréhez hasonló perben vonják felelősségre a klímabűnözőket”, a 81 éves színésznő igennel válaszolt. „Igen, így szeretném” – mondta.

A színésznő évtizedek óta kampányol baloldali ügyek mellett. Az amerikai republikánusok gyakran szemére hányják és szélsőbaloldalinak is minősítik, amiért a vietnámi háború idején a vietnámiak mellett, a háború ellen kampányolt. Most – ahogyan az interjúban maga fogalmazott – „nagyobbak a tétek”, ezért „nem hallgat”.

Hírdetés

„Ketyeg a bomba, túl késő van már a mérsékletes politikához. Olyan embereket kell megválasztanunk, akik kiválóak, részben azért, amit eddig cselekedtek (a klímaváltozás ügyében), részben pedig azért, amit a jövőben cselekedniük kell majd” – fogalmazott Fonda.

Elmondta, hogy számára a Demokrata Párt baloldali szárnyához sorolt, 30 éves Alexandria Ocasio-Cortez demokrata párti képviselőnő által meghirdetett, Új Zöld Megállapodás néven ismert környezet- és klímavédelmi program az útmutató. Ennek az erősen vitatott programnak az egyik lényeges eleme a fosszilis energiahordozók kitermelésének megszüntetése, az ehhez kapcsolódó munkahelyek felváltása fenntartható fejlődést biztosító álláslehetőségekkel, továbbá a szerintük klímabűnözőknek minősített energetikai cégek vezetőinek bíróság elé állítása.

Jane Fondát októberben kétszer is letartóztatták Washingtonban, mert részt vett az úgynevezett klímakatasztrófa miatti tüntetésen.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »