Erre készül Amerika Dél-Koreával szemben

Trump tervéről a The Washington Post is beszámolt, bár az elnök erre vonatkozó szándéka már ismert volt eddig is, hiszen a szerződés felbontását már az elnökválasztási kampány során is jelezte.

Donald Trump amerikai elnök
Forrás: AFP

Hírdetés

Június 30-án a Fehér Házban fogadta Mun Dzse In dél-koreai államfőt, akivel az észak-koreai nukleáris fenyegetés témáján kívül az említett megállapodás kérdése is terítéken volt. Trump akkor hevesen kikelt az Egyesült Államokkal szembeni dél-koreai kereskedelmi többlet ellen, és már akkor is azzal fenyegetőzött, hogy „összetépi” azt az öt évre szóló kereskedelmi egyezményt, amelyet még elődje, Barack Obama hozott tető alá Szöullal.

Rámutatott arra, hogy az amerikai kereskedelmi deficit Dél-Korea viszonylatában a 2011-es 13,2 milliárd dollárról 2016-ra 27,6 milliárdra duzzadt, és mint mondta, „ez így nem mehet tovább”. Trump felvetette, hogy Szöul alaszkai földgáz vásárlásával csökkenthetné kereskedelmi többletét. A dél-koreai elnökkel arról is tanácskozott, hogy milyen lehetőség van új szerződést kidolgozni az öt évvel ezelőttinek a helyébe.

Pénteken mindenesetre az amerikai elnök értésre adta, hogy a szerződésből való „kihátrálásról” a jövő héten konkrétan is konzultálni készül tanácsadóival. Az említett lap ugyanakkor tudni véli, hogy Trump „csapatának” néhány tagja, így James Mattis védelmi miniszter és Gary Cohn, az Országos Gazdasági Tanács igazgatója inkább arra biztatja az elnököt, hogy tartsa tiszteletben a jelenleg érvényben lévő megállapodást.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »