Erőt és egészséget kívánt Orbán Viktor küldetéséhez Giorgia Meloni

Giorgia Meloni, a jobboldali Olasz Testvérek párt elnöke szerdán levelet küldött Orbán Viktor miniszterelnöknek, amelyben további együttműködéséről biztosítja a magyar kormányfőt.

„Tisztelt miniszterelnök, engedje meg, hogy éljek a lehetőséggel, és ebben a nehéz időszakban is kifejezzem együttműködési szándékunkat Önnel és pártjával. Tizenhat év ellenzéki tevékenységem alatt megtanultam, hogy a győzelem sohasem végérvényes és a veszteség sem végzetes. Egyetlen dolog számít: hogy mindig készen álljunk a jó harcra. Ehhez pedig megbízható harcostársakra van szükség, akik ugyanazt a világnézeteket vallják és hasonló megoldást javasolnak napjaink kihívásaira” – írta.

 

Hírdetés

Giorgia Meloni és a miniszterelnök szelfije Rómában. Követendő példa a kontinentális porondon Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Giorgia Meloni levelében kifejezte az iránti kívánságát, hogy a Fidesz és az Olasz Testvérek közötti józan észre, valamint keresztény és konzervatív értékekre épülő baráti együttműködés a jövőben is tartós marad.

„Sok erőt, egészséget, valamint sikert kívánok a magyar kormányfő előtt álló kihívásokhoz és felelősségteli küldetéséhez” – zárta sorait Giorgia Meloni.

Jánosi Dalma (Róma)

 

Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »