Erőszakba torkollt a józsefvárosi megemlékezés

Erőszakba torkollt a józsefvárosi megemlékezés

Egy kisebb csoport szeretett volna demonstrálni a józsefvárosi ünnepi megemlékezésen, ezt viszont nem hagyták nekik. Később a tüntetők vezetője felszólalhatott az eseményen.

Az egyébként a Kossuth téren sátrazó harminc-negyven aktivista kívánt felszólalni a józsefvárosi ünnepi megemlékezésen, de ezt először nem akarták engedni nekik – számolt be róla az Index. A tüntetők állításuk szerint az ellen akartak felszólalni, hogy Kocsis Máté a menekültek kapcsán beszél. Bár a lap szerint a rendőrséggel és a biztonsági szolgálattal tisztázták, hogy jelen lehetnek az eseményen, ismeretlenek mégis meg szerették volna akadályozni, hogy bemehessenek a térre. Szóváltás is kialakult, az Index felvételén pedig látszik, hogy egy idős nőt meg is ütöttek.

Kocsis látásból ismeri a pofozkodót

A lap később megkérdezte Kocsis Mátétól, ismeri-e a pofozkodót. A polgármester elmondta, a férfi biztosan nem az önkormányzat alkalmazottja, de látásból ismeri őt. A rendőrség a helyszínen jegyzőkönyvet is felvett. A történtekre az önkormányzat később úgy reagált: „A Józsefvárosi Önkormányzat mai rendezvényét, mint minden más esetben, a közterület-felügyelet munkatársai biztosították. Az atrocitásban érintett személyek semmilyen megbízást, kérést nem kaptak az önkormányzattól a rendezvény biztosítására. Úgy tudjuk, a két csoport tagjai között korábbi személyes konfliktus okozta az összetűzést. Az önkormányzat elnézést kér a békés megemlékezőktől, akik nem azért jöttek el az ünnepségre, hogy ilyen provokációnak és agressziónak szemtanúi legyenek Szent István napján.”

Hírdetés

Végül a demonstrálók egyik tagja fel is mehetett a színpadra, ahol Szent Istvánról és a befogadásról beszélt.

Szabó Gábor akciózott

Az önkormányzat a történtek után azt is írta: „A magyar államalapításra emlékező józsefvárosi ünnepséget provokátorok zavarták meg, ordenáré és közönséges molinókkal, hasonló stílusú bekiabálásokkal. A csoportot vezető Szabó Gábor jelenleg vádlottak padján ül, a józsefvárosi közvagyon ellen elkövetett milliós nagyságrendű bűncselekmények miatt.”

Ismert: Szabó 1998-tól józsefvárosi önkormányzati képviselő volt, részt vett 2011-ben a hajléktalanokkal kapcsolatos helyi népszavazás tető alá hozásában is. Mint azt Kocsis korábban a HVG.hu-nak el is ismerte, Szabó egy ideig a tanácsadója volt. A férfi korábban a Józsefvárosi Városüzemeltetési Szolgálat (JVSZ) igazgatója is volt, hűtlen kezelés és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »