Erősödik az egészséges nacionalizmus Európában- Az ET felakarja számolni a “jobboldali fenyegetéseket”

Rohamosan növekedett az elmúlt években az ultranacionalista és idegengyűlölő politikai erők befolyása Európában, az antiszemitizmus, valamint az iszlám vallásúakkal szembeni, úgynevezett iszlamofóbia is.

Ezt tette közzé az Európa Tanács rasszizmus és intolerancia elleni szakértői bizottsága (ECRI) közzétett, 2019-es adatokra támaszkodó éves jelentésében.

    A strasbourgi székhelyű, 47 tagállamot számláló Európa Tanács szakértői riasztónak nevezték “a faji gyűlölet különböző formái által ösztönözött erőszakos cselekmények általános európai elterjedését”, amelyet véleményük szerint főként a közösségi média felületein terjedő gyűlöletbeszéd és összeesküvés-elméletek idéztek elő.

Civil szervezetek védelme

Kiemelték, hogy a legkiszolgáltatottabb csoportok megsegítésén dolgozó civil szervezetek elleni, szintén internetes felületeken megjelenő támadások is megsokasodtak.

A jelentés készítői szerint a muzulmánok és a zsidók mellett a romák és a fekete bőrszínűek állandó célpontjai az előítéleteknek, a diszkriminációnak, az idegengyűlöletnek, valamint a verbális vagy akár a fizikai erőszaknak.

Arra emlékeztettek, hogy amíg sok ország fokozta erőfeszítéseit a szexuális kisebbségek egyenlőségének előmozdítása érdekében, mások a csoportok esetében továbbra is kirekesztéssel, zaklatással vagy akár erőszakkal fenyegetőznek.

Társadalmi nehézségek, mint okok

Megállapították, hogy a gazdasági és társadalmi nehézségek okozta fokozódó bizonytalanságérzet tovább táplálja az európaiak bevándorlásellenes érzelmeit. Mivel ezt az idegengyűlölő nacionalisták kihasználják, megelőző intézkedésekre és megfelelő oktatásra van szükség – írták.

Hírdetés

A jelentés szerint a tavaly májusban tartott európai parlamenti és néhány tagállami választás több országban az ultranacionalista pártok népszerűségének további növekedését eredményezte.

Ezzel összefüggésben arra figyelmeztettek, hogy a migrációval és az integrációval kapcsolatban egyre több fősodorbeli politikai párt képvisel olyan nézeteket, amelyek korábban a jobboldali pártokra volt jellemző.

A 2019-es év választási kampányai azt mutatták, hogy az ultranacionalista, idegengyűlölő, rasszista és a homofób beszéd ismét terjed, és egyre inkább áthatja, sőt felerősödik a közösségi média felületein – írták.

Mérgező szavak megállítása

“Meg kell állítanunk a rasszista szélsőségesek mérgező szavainak terjesztését, amelyek aláássák demokráciáink alapjait. Tagállamainknak együtt kell működniük a jobboldali fenyegetések felszámolásán” – jelentette ki Marija Pejcinovic Buric, az Európa Tanács főtitkára az ECRI jelentésével összefüggésben.

A szakértők kijelentették továbbá: a civil társadalmi szervezetek fontos szerepét fel kell ismerni és még nagyobb mértékben támogatni kell.

Véleményük szerint aggodalomra ad okot az egyre ellenségesebb jogi környezet, a szóbeli és néha akár a fizikai fenyegetések növekvő száma, amelyekkel ezek a szervezetek és az emberi jogok más védelmezői egyes országokban szembesülnek.

A jelentés végezetül felhívta a figyelmet arra, hogy a mesterséges intelligencia is teremtett új kihívásokat a hátrányos megkülönböztetés területén. Mint írták, ezen a területen a szándékos diszkrimináció esetei egyelőre ritkák, egyre több azonban az akaratlan, illetve “közvetett” megkülönböztetés, egyebek között a felderítésre és megelőzésre szolgáló mechanizmusok hiánya miatt, írja Gebauer Szabolcs/MTI Brüsszelből.

Címlap fotó: WSJ

Magyar Tudat Nemzeti Hírportál

The post Erősödik az egészséges nacionalizmus Európában- Az ET felakarja számolni a “jobboldali fenyegetéseket” appeared first on Magyar Tudat Nemzeti Hírportál.


Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »