A 2026-os nyári szezon kifejezetten biztató eredményeket hozott a Klapka téren működő komáromi turisztikai iroda számára. A nyári hónapokban érezhetően megnőtt az érdeklődés, a látogatottság pedig az elmúlt évekhez képest is magas szinten alakult.
A júniustól augusztusig tartó időszakban összességében több mint 2800 látogató kereste fel az irodát. Ez jól mutatja, hogy az iroda szolgáltatásai és termékei iránt az idei évben tovább erősödött az érdeklődés.
A nyár legforgalmasabb időszaka egyértelműen a július volt, de már májusban is jóval több vendéget fogadott az iroda, mint a korábbi években. A szabadságolások, a nyári programok és a szezonális kínálat együtt érezhetően megmozgatták a látogatókat és a vásárlókat.
A kedvező látogatottság az értékesítésben is megmutatkozott. Július az idei év egyik legerősebb hónapja lett, mintegy 25 százalékos emelkedést hozva a korábbi év júliusi adataihoz képest.
Az idei évben augusztus végéig az iroda közel annyi turistát fogadott, mint a tavalyi egész évben.
Fotó: Komáromi turisztikai iroda
Több mint tízezer eurós nyári forgalom
Az értékesítés szempontjából a nyár összességében szintén pozitív képet mutat. A június–augusztusi időszakban több mint tízezer eurós forgalom keletkezett, és különösen a júliusi teljesítmény emelkedett ki.
Az iroda kínálatában a turisztikai kiadványok mellett elsősorban regionális termékek szerepelnek, de az iroda gyakran részt vállal jótékonysági kezdeményezésekben is. Ilyen volt a mentálisan sérültek csoportja által készített ajándéktárgyak árusítása, amelynek bevétele az érintettekhez került.
Az iroda kiemelt célja, hogy minél több helyi, családi vállalkozásnak adjon teret, és a régió termékeit minél több látogatóhoz juttassa el.
Fotó: Komáromi turisztikai iroda
Népszerűek a helyi ajándéktárgyak
A turisztikai iroda elsősorban a látogatókat fogadja, de egyre többen vásárolnak itt helyi termékeket és más egyedi ajándéktárgyakat. A legnépszerűbb termékek közé tartozik a horgolt huszár, a komáromi füzetek és a komáromi tematikájú logikai játékok.
Sajtóközlemény/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


