Erős kiállás a magyarságért és a kereszténységért

Igenis van magyarellenesség a szomszédos országokban, hiába telt el száz esztendő a trianoni békediktátum óta – jelentette ki a Magyar Nemzetnek az elmúlt egy évtizedben tapasztaltak alapján az idén tízesztendős Emberi Méltóság Tanácsának elnöke. id. Lomnici Zoltán hangsúlyozta: a határon túli magyarok is a nemzet részei, és az őket ért jogsértések ellen ugyanúgy fel kell lépni, mintha itthon érne bántódás bárkit, akár egy ártatlan romát.

A volt főbíró felidézte a szervezet megalakulását is, amelynek közvetlen előzménye az a nyilatkozat volt, amelyet az emberi méltóság védelme érdekében ő maga fogalmazott meg. – A nyilatkozat annyiban volt újszerű, hogy a kirekesztő eszmék között hangsúlyt kapott a keresztény- és magyarellenesség elítélése. A felhíváshoz csatlakozott valamennyi parlamenti párt, a négy történelmi egyház, tizenhétezer magánszemély és az országos sajtó – fogalmazott az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke.

Hírdetés

A tanács megalakítását Szunai Miklós főtitkárral határozták el, célként az emberi jogok védelmét és a nemzeti hagyományok ápolását jelölték meg. A tiszteletbeli elnöki posztra Oláh György Nobel-díjas kémikust, alelnöknek Kányádi Sándor Kossuth-díjas írót és Erdélyi Géza felvidéki református püspököt választották meg. Az alapszabályban rögzítették, hogy a tanács sem állami támogatást, sem adományt nem fogad el, nem kívántak megélhetési hazafiként tevékenykedni. – Az elhatározásunk mellett azóta is kitartottunk – fűzte hozzá id. Lomnici Zoltán.

A szervezet az elmúlt tíz évben egy sor, a határon túli magyarokat és a kereszténységet ért jogsértés ellen fellépett. – Emellett a hagyományok ápolása jegyében kezdeményeztem a Mátyás király, a Rákóczi, az Aranycsapat,a Szent István 2025 emlékéveket és társ- kezdeményezője voltam a Szent László emlékévnek. Ezekről az Országgyűlés és a kormány döntött – mutatott rá a volt főbíró. A tanács kitüntetést alapított, amelyben mások mellett Törőcsik Mari és Szörényi Levente is részesült. Továbbá hamarosan bemutatják azt a filmet, amely Varjú Imre atya életéről szól, őt 1956 után több év börtönbüntetésre ítélték, mivel élete kockáztatásával segítette a szabadságharcosokat.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »