Érkeznek a magyar helikopterek – a Kandahári fogollyal (fotók)

Érkeznek a magyar helikopterek – a Kandahári fogollyal (fotók)

A szállítást pénteken kezdték, azóta napi egy, összesen három helikopter érkezett Kecskemétre a kecskeméti MH. 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisra az Aviacon Zitotrans Iljusin Il-76TD teherszállítójának fedélzetén. A harci helikoptereket több mint egy éve szállították Szentpétervárra nagyjavításra. A 331, 332-es Mi-24P gépeket követően vasárnap megérkezett a 334-es oldalszámú P gép (ez azt jelenti, hogy egy előrenéző, kétcsövű GSh-30K gépágyúval van felszerelve). A jármű
1995 óta egyetlen percet sem repült nálunk, mitöbb, most először visel azóta magyar felségjelzést és lajstromot is
– írta az lhsn.hu portál közösségi oldala. A járműveket Szolnokra szállítják, ahol a műszaki átadás-átvételt követően üzembe helyezik és berepülik.

Míg szeptemberben az orosz légierő An-124-ese hozta haza négy Mi-24-est (amelyek már üzemben állnak, és úgy tudni, a kezdeti orosz hajózókkal végrehajtott berepülések után jó ideje kizárólag magyar személyzetek repülik őket), ezúttal az Aviacon Zitotrans Il-76-os gépe végezte a szállítást.
E repülő első üzemeltetője az Airstan volt, nála vált igazán híressé egy különleges incidens miatt
– idézte fel az airportal.hu.

1995 augusztus 3-án, az afganisztáni polgárháború idején a repülőgép rutinszerű repülést hajtott végre, a fedélzetén hét fős személyzettel.
Repülés közben azonban tálib MiG-21-es vadászgépek fogták el és kényszerítették leszállásra a szervezet fennhatósága alatt álló, az ország déli részén lévő Kandahár városának repülőterén.

Hírdetés

A személyzet felhasználásával a tálibok fogolycserét szerettek volna elérni, az összes akkor épp Oroszországban őrizetben tartott afgán állampolgárért cserébe adták volna ki őket és a repülőgépet.

A tárgyalások Hank Brown amerikai szenátor közvetítésével zajlottak, akinek sikerült elérnie, hogy a hét szakember visszakapja az ellenőrzést gépe fölött, megelőzendő a műszaki állapot romlását – a hivatalos indoklás szerint.
Valójában azonban így nyitották meg az utat a kalandos szökés felé.
A géphez rutin karbantartás céljából tett látogatások alkalmával ugyanis a személyzet titokban újabb repülésre készítette fel a teherszállítót. A kínálkozó alkalom 1996. augusztus 16-án érkezett el, amikor hat kísérő tálib fegyveres közül három déli imádságra vonult, így otthagyta posztját.

Három őrt könnyedén legyűrtek az oroszok, ezalatt pedig a pilótáknak sikerült beindítani a segédhajtóművet, majd még idejében a hajtóműveket is.

A felszállást követően a rendelkezésükre álló üzemanyaggal a személyzet a lehető legrövidebb útvonalon elhagyta a tálibok ellenőrzése alatt álló légteret, és az Egyesült Arab Emírségek egyik repterén biztonságosan landolltak, később pedig innen kerültek haza Oroszországba.
Az esetről, amely Airstan-incidens néven vált híressé, 2010-ben film is készült,
a gép pedig időközben üzemeltetőt váltott, a tatárföldi cégtől a mostani üzemeltető Aviacon Zitotranshoz került.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »