Érkezik a székely kriptovaluta, a korona

Érkezik a székely kriptovaluta, a korona

Közgazdász, mérnök, a NASA egyik szakértője, az Apollo 11 űrkutatási program vezető munkatársa áll annak a fejlesztő csapatnak az élén, amely március elején piacra készül dobni az első közép-kelet-európai blockchain alapú kriptovalutát, a koronát.

A csíkszeredai származású Bustya Attila, Spider Drone Security cég társalapítója és vezetője áll annak a fejlesztőcsapatnak az élén, amely arra készül, hogy piacra dobja az első kárpát-medencei kriptovalutát, a koronát. A Spider Drone Security a drónok segítségével zajló monitorizálás és a katonai technológia terén tevékenykedik, eddigi sikerei közé sorolható, hogy a Google top 100 leginnovatívabb startupja között szerepelt. A mérnök-közgazdász végzettségű Bustya 2009 óta követi a kriptovaluták fejlődésének folyamatát, az árképzést, „bányászott” is, spekulatív szinten ma is tranzakciókat hajt végre. 

Bustya Attila legfontosabb munkatársa Lőrincz István, aki a mérnöki integrált termékfejlesztés, az asztrodinamika, az űrkutatási programok dizájnja, illetve a bolygóközi űrmissziók szakterületeinek elismert előadója. Az ugyancsak székelyföldi származású szakember több alkalommal közreműködött számos űrkutatási intézménnyel rakéta- és műholdrendszerek fejlesztésében, amiknek egy részét saját vállalkozásai értékesítenek. Többek között az alacsony föld körüli pályán keringő NATO-rakétarendszerek fejlesztésében, illetve a NASA jelenleg is fejlesztés alatt álló bolygóközi plazmarakéta-programjában is részt vett. Lapunk úgy tudja, hogy a korona piaci bevezetésének másik fontos közreműködője az amerikai Jean-Marc Stiegemeier, a Wall Street, illetve a pénzügyi szolgáltatások világában jól ismert szakember. 

Hírdetés

A korona teljesen zárt körű fejlesztés eredménye lesz, noha a részletek egyelőre titkosak, a Világgazdaság információi szerint elsősorban a skálázhatóság és az „okos szerződés” tekintetében szólhat nagyot. 

A szándékok szerint az új  kriptovaluta egészen nagymértékű tranzakciókig lesz skálázható, már a kezdetektől jóval nagyobb tranzakciós számra lesz képes, mint a bitcoin, a költségek pedig lényegesen alacsonyabbak lesznek. Az okos szerződéseket ugyanakkor arra optimalizálják, hogy teljes biztonsággal lehessen végrehajtani a különböző, – elsősorban a fogyasztók által elérhető termékek/szolgáltatások megvásárlását, valamint a business to business alapú tranzakciókat is. 

A korona fejlesztőinek állítása szerint több rangos nemzetközi, köztük Magyarországon is jól ismert szolgáltató cégekkel folytatnak ígéretes tárgyalásokat a kérdéskörben, a Tiltott Csíki Sör tulajdonosa-ügyvezetője, Lénárd András a Világgazdaságnak már korábban megerősítette: koronával is fizethetnek majd azok, akik házhoz szállítással rendelnek sört.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »