Érintésre gyilkol egy új drog

Be sem kell venni a „pink” névre hallgató szintetikus drogot: a morfiumnál hétszer erősebb kábítószert elég megérinteni, és az áldozat túladagolásban meghalhat. Eddig 50 ember halálát okozta, a napokban négyen haltak meg Arizonában a bőrbe felszívódó opioid miatt.

Az U-47700-ként ismert opioid fehér színű, mint a heroin, de érintésre gyilkol. Az áldozatoknál először vérzés és idegrendszeri problémák mutatkoztak, majd rövid időn belül kábítószer-túladagolásban meghalnak.

Hírdetés

“Ha megérinted, feloldódik és beépül a bőrödbe, a vérkeringésedbe, majd túladagolást okozhat” – mondta a halálos drogról Doug Coleman az amerikai drogellenes ügynökségtől (DEA).

A színe ellenére pinknek nevezett drogot eredetileg az UpJohn cég kezdte el gyártani még 1978-ban a morfium alternatívájaként, de manapság egyre elterjedtebb az Egyesült Államokban, mivel egy kattintással megrendelhető.

“A melletted ülő gyereked is tudna rendelni egy grammot a drogból, mindössze 35 dollárért. Öt napon belül már házhoz is szállítják” – figyelmeztetett Coleman, aki elárulta hogy a fájdalomcsillapítókról heroinra szokott függők sokszor keverik preferált kábítószerüket a “pink” nevű droggal, a végterméket pedig “forró lövésnek” nevezik.

Az ügynökség munkatársa szerint a pinket minden korosztály használja, és már 50 halálos túladagolást írtak az érintésre gyilkoló drog számlájára.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »