Érik az ellenzéki kormány

Érik az ellenzéki kormány

Erősödő OľaNO, a bejutás határán mozgó SNS. A moratórium miatt utolsó nyilvánosságra hozható felmérés szerint, nem biztos, hogy a Smer nyeri a választást. Érik az ellenzéki kormány, magyarok nélkül.

Egy hét alatt 2 százalékponttal növekedett az Igor Matovič irányította OľaNO támogatottsága az AKO közvélemény-kutató ügynökség szerint. Sem a Magyar Közösségi Összefogás (3%), sem pedig a Híd (4,7) nem jutott volna parlamentbe.

Hírdetés

A legfrissebb felmérés már 15,5%-os támogatottságot mutat a pártnak, ezzel szemben a Smer 16,9%-ot kapott volna, ha a hét elején szavaztunk volna. Őket követi a szélsőséges Kotlebáék 10,3%-kal, majd pedig a Progresszív Szlovákia és Spolu koalíciója következik 9,4%-kal. A volt köztársasági elnök pártja, a Za ľudí 8,9%-kal jutott volna parlamentbe, Boris Kollár Sme rodinája pedig 7,2%-kal. Az SaS 6,1%-kot a KDH 5,3%-kot, az SNS pedig 5%-ot kapott volna.

Az eredmények fényében elmondható, egyre nagyobb az esély az ellenzéki kormány megalakulására, ugyanis a bejutó, demokratikus ellenzéki pártok összesen 80 képviselővel léphetnének koalícióra, míg a jelenlegi kormánypártoknak 39 lenne. Marian Kotleba 18 főt delegálhatna a törvényhozásba, Boris Kollár pedig 13-at.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »