Eric Zemmour: Teljesen igazuk van a magyaroknak és a lengyeleknek

Az egyik legnézettebb francia politikai magazinban, a CNews „Szemben az információval” című műsorában Eric Zemmour egyértelműen kiállt Magyarország és Lengyelország mellett. Gondolatmenetének a lényege az volt, hogy Magyarországgal az a baja Brüsszelnek, hogy ellenzi a bevándorlást. Hosszú monológját ezzel a mondattal zárta: a két országnak A-tól Z-ig (azaz mindenben) igaza van – írja az Origo. A Hír TV beszámolója szerint az EU új költségvetésével szembeni magyar-lengyel vétó mellett az Olasz Testvérek párt több tagja is kiállt.

Eric Zemmourral sokat foglalkozott az Origo, interjút is közöltek a nagyszerű filozófus-esszéíróval. A vállaltan bevándorlásellenes francia író – Douglas Murray mellett – Európa legolvasottabb esszéistája. A migránsválságot mintegy megjövendölő, 2014-ben megjelent Francia öngyilkosság című munkája csak Franciaországban több mint félmillió példányban fogyott el néhány hónap alatt, és hasonló sikere volt a 2018-as A francia végzet című, közel 600 oldalas esszéjének is.

A CNews televízió legnézettebb műsora (és Franciaországban általában az egyik legsikeresebb politikai műsor) a hétköznap este 7 és 8 óra között jelentkező Szemben az információval című magazin. Ennek állandó vendége Zemmour.

Néhány hete már az egyik téma az volt, hogy Brüsszel megpróbálja – Zemmour szavait idézzük – zsarolni Magyarországot és Lengyelországot.

Zemmour szerint teljesen hamis, ahogy beállítja a nyugati (és a francia sajtó) a magyar és a lengyel kérdést. Ugyanis kétfajta demokráciafelfogás létezik. Az első – és Zemmour ezzel ért egyet, és szerinte Orbán Viktor is ezt képviseli – a Lincoln által megfogalmazott demokrácia. A nép kormányzása, a nép által, a népért. De van egy másik, a procedurális demokrácia, ami a második világháború traumája nyomán jött létre, filozófusok is erősítették, például Habermas, és aminek a lényege, hogy jogi, bírósági úton kell mindent kontrollálni, magát a demokráciát is.

Eric Zemmour teljes mértékben a magyaroknak és a lengyeleknek ad igazat

Hírdetés

Azt mondta a CNews-ban az esszéista, hogy Magyarország a legnagyobb jobb- , de a legnagyobb baloldali gondolkodókból is merít, amikor a néphez közeli demokráciát védi.

Orbán Viktor gondolkodása igen közel áll Charles de Gaulle demokráciafelfogásához, de Rousseau-éhoz is.

Az, hogy az Európai Bizottság, Franciaország vagy Németország saját jogi berendezkedését, jogfelfogását rá akarja erőltetni ezekre az országokra, rendkívül visszatetsző – csak azért kritizálják Lengyelországot és Magyarországot, mert nem engedik szabadjára az LMBTQ-lobbit, vagy a bevándorlókat. A két országot Brüsszel azért próbálja büntetni, mert meg akarják választani, kivel élnek együtt, elutasítják a multikulturális társadalmat (mint amilyen a francia lett), és elutasították a migránskvótát is.

Az unió demokráciára vonatkozó játékszabályait ezek az országok maradéktalanul betartják – az már nem is demokrácia, kérdezi Zemmour, ha egy ország egyes kérdésekben vitatja az Európai Bizottság álláspontját és nem engedelmeskedik Brüsszelnek?!

Orbán Viktornak teljesen igaza van, amikor Brüsszel „elszovjetesedéséről„ beszél. Majd így folytatja Zemmour: ”azt pedig egyenesen szégyenteljesnek tartom, amikor azzal zsarolják Magyarországot, ha nem a mi elképzelésünk szerint alakul a jogállamiság nálatok, elvesszük tőletek azt a pénzt, amire jogosultak lennétek a közösből…„

A keddi adás is rendkívül tanulságos volt.

Eric Zemmour szerint Brüsszelnek az a baja, hogy ez a két ország nem akar multikulturális társadalmat, nem rajong a feminizmusért vagy az LMBTQ-jogokért. Megjegyezte, hogy ilyen alapon Charles de Gaulle-t, az V. köztársaság megalapítóját és nagy elnökét is lehetne bírálni, ő sem kért ezekből. Magyarország nem akar migránsokat, ez a bírálat valódi oka.

A híres esszéista szerint a két országnak három ügy fontos: a nemzeti szuverenitás, saját népének érdekei és az európai értékek. Gondolatmenetét úgy fejezte be, hogy ezzel csak egyet tud érteni.

Az eredeti cikk az Origo oldalán érhető el.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »