Eretnek püspök

A német ferencista Helmut “püspök” gondolatmenete érdekes, figyelemre méltó. Persze semmi köze a kereszténységhez, de érdemes figyelmesen tanulmányozni. Pl. már azért is, mert ha a mostani római pápa irányzata tartósan berendezkedik a Vatikánban, akkor 20 év múlva ez lesz a hivatalos katolikus dogma.

Jósolni nem mernék persze. Én adnék azért esélyt arra is, hogy a katolicizmus megbirkózik a patagónia-szivárványos veszedelemmel, a mosolygós sátánizmussal. Ferenc római ellenpápa ugyanis olyan, mint Alexander Dubček, csak ő nem az emberarcú kommunizmust, hanem az emberarcú sátánizmust képviseli.

Viszont ismerek azért elég sok katolikus hívőt, akik mind tisztességes emberek és gyűlölik Sátán Buenos Aires-i rendkívüli – rendkívül gusztustalan – követét, Szivárványbaszó Ferit. Szóval talán még nem késő a katolicizmus számára.

Persze a másik opció se zárható ki: a katolicizmus elindul az anglikanizmus útján, s lassan progresszívista újprotestáns szekta lesz belőle. Minden ünnepen szivárványos lobogók lengenek majd a templomokon, ott nyíltan homokos papok esketnek meg azonos neműeket egymással és háziállatokkal, a Biblia be lesz tiltva, s minden krisztusi tanítás meg át lesz értelmezve az ellenkezőjére.

De lássuk a beteg agyú álpüspök halandzsázását!

Egyrészt tesz egy alaptalan politikai nyiltkozatot: “Az egyháznak is őrködnie kell a demokrácia alapértékei felett.” – nos, nem kell. Az Egyház nem politikai szervezet, s számára lényegtelen, hogy mi a társadalmi berendezkedés. Őrködnie meg végképp nem kell egy vagy más politikai eszme felett.

“Azonos nemű emberek egymás iránti vonzalma nem rendellenes, hanem az emberi szexualitás egyik lehetséges változata.” – mondja továbbá a sátánista mitugrász. De ha így van, akkor minek létezik egyáltalán szexuális etika?

Hírdetés

Majd rátesz még egy lapáttal: “Az evangélium legfőbb értéke a másik ember szeretete és elfogadása – olyannak, amilyen.“. Nos, ha ez így van, akkor nemcsak szexuális etikára nincs szükség, se semmilyen etikára. Hiszen mindenki csinál amit akar, ezt pedig mindenki más szeretettel elfogadja.

Minek van az egész krisztusi tanítás, melynek nagyjából 90+ %-a arról szól, mi a helyes és mi a helytelen magatartás.

Tulajdonképpen mi is lenne a keresztény élet az ilyen helmutok szerint? Összegyűlnek a haverok a kocsmában, jót beszélgetnek, majd hazamennek?

A legmegdöbbentöbb gondolat viszont mégis csak ez: “A valóság nem mehet szembe Istennel, és Isten sem mehet szembe a valósággal. Ennek a hittételnek az igazságáról mélyen meg vagyok győződve. Olyan Istenben hiszünk, aki testet öltött ebben a világban, elfogadta a mi emberi mivoltunkat.“. Ez nagyjából gnoszticizmus, nem kereszténység. A kereszténység szerint ugyanis a valóság Isten teremtése, tőle függő entitás, az embert pedig Isten nem “elfogadta”, hanem megteremtette.

Előjön persze a demagóg ateista Gailei-érv is, kicsit más alakban: “De gondoljunk csak a kopernikuszi fordulat példájára. Mennyi ideig tartott az egyháznak Kopernikusz felfedezése után, hogy belássa, nem a Föld, hanem a Nap van a naprendszer középpontjában? Mennyire félt attól, hogy ez megingathatja a bibliai teremtéstörténetet? De csak elfogadta, hogy az emberi elme által feltárt valóság nem mondhat ellent a hitnek.“. A gond az, hogy:

  • egyrészt nem valóságfeltárás az, hogy milyen erkölcsi alapon állunk, ez tudatos döntés kérdése,
  • másrészt, a csillagászati tudományos tételek mivoltának semmi köze a filozófiai alapokhoz.

“Emberek bármilyennemű üldözése alapvetően szembenáll az evangélium szellemiségével.” – mondja még a náci származású nyomorult. Nyilván ez alól kivétel az az eset, ha az emberek nem azt csinálják és gondoljuk, amit a helmutok akarnak. Ha meg az egész gondolatot komolyan vesszük, akkor ez antiszociális álláspont, hiszen minden társadalom azon alapszik, hogy vannak szabályok, s ezeket a legitím erőszakszerv megvédi, többek között a szabálysértők üldözésével.

Ráadásul az elején éppen ő mondta, óvni kell a demokráciát, nyilván annak ellenségeivel szemben. Azaz üldözni kell őket. Tehát nem szeretni és elfogadni kell őket??? Pár percen belül inkoherencia.

Reménytelen eset ez a kis németke. A baj csak az, hogy a fajtája nagy hatalommal rendelkezik, s sokakat megtéveszt.


Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »