Eredménytelenül zárult a németek által 1945-ben elásott kincs utáni kutatás Hollandiában

Eredménytelenül zárult a németek által 1945-ben elásott kincs utáni kutatás Hollandiában

Abbahagyták Hollandiában a nácik által a második világháború idején állítólag elásott több millió eurós kincs utáni kutatást.

Egy történésztársaság még egy utolsó ásatást végzett hétfőn a Gelderland tartománybeli Ommerenben, ahol a feltételezések szerint a kincset elásták, de a remélt négy láda helyett csak néhány régi autóalkatrészt és egy puskagolyót találtak.

Az eredménytelen feltárások nyomán az önkormányzat befejezettnek nyilvánította a keresést.

1944 augusztusában Arnhemben bombatalálat ért egy bankot, sok értéktárgy szétszóródott. Az ékszereket, drága órákat és más tárgyakat állítólag német katonák találták meg és ásták el a Hollandia keleti részén fekvő Ommerenben.

Helmut Sonder német katona 1946-ban az mondta egy tanúvallomásban, hogy ő találta meg társaival az értékeket. Sonder azt állította, hogy lőszeresdobozokba rejtették a kincset, és 1945 tavaszán elásták.

Hírdetés

A kincsről januárban szereztek niylvánosan tudomást, amikor a Holland Nemzeti Levéltár nyilvánosságra hozta az elrejtett kinccsel kapcsolatos rajzokat és egy régi térképet, amelyen egy piros kereszt jelölte az állítólagos kincset.

Az értesülés nyomán megindult a hajsza a kincs után, amely – ha létezik – mai árfolyamon majdnem 11 millió eurót ér. Ommeren városa megtiltotta a magán kincsvadászatot és a fémdetektorok használatát, ennek ellenére sokan folytattak illegális ásatást. Az önkormányzat közlése szerint január óta tizenöten kaptak figyelmeztetést engedély nélküli ásatás miatt.

A tilalom továbbra is érvényben van, és az önkormányzat azt ígéri, hogy mostantól szigorúan betartatja azt. Amennyiben a kincset mégis megtalálnák, az államot illetné meg. A holland hatóságok 1946-ban indítottak kutatást a kincs után a levéltár szerint.

Még Sondert is elvitték a helyszín azonosítására, ő maga is ásott, de a kincset nem találták meg.

Sonder arra gyanakodott, hogy az egykori rangidős tiszthelyettese titokban más helyre vitte a kincset. A történészek és a hatóságok szerint a kincs aligha van Ommerenben.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »