A Görögország déli részén és Nyugat-Törökországban tomboló kiterjedt erdőtüzek miatt a hatóságok több száz embert kényszerültek evakuálni. A törökországi Izmir tartományban csütörtökön tört ki tűz, amely két halálos áldozatot követelt – jelentette az AFP hírügynökség péntekre virradóra.
Krétán szerda este lobbantak fel a lángok, Ierapetra üdülőváros közelében, a sziget délkeleti részén. Jorgosz Tzarakisz, a regionális szállodások szövetségének elnöke szerint körülbelül 3000 turistát és 2000 helyi lakost evakuáltak, főként éjszaka. A turistákat elsősorban a sziget északi részére szállították át.
Jannisz Andrulakisz alprefektus elmondása szerint az evakuálást azért is rendelték el, mert a tűzoltó repülőgépek éjszaka nem tudtak bevetésre indulni. A tűzoltást nehezítette az erős szél is, amelynek lökései elérték a Beaufort-skála kilencedik fokozatát. A mentési munkálatokat Krétán tovább súlyosbította a nehezen megközelíthető terep.
Egy másik tűz csütörtök délután keletkezett mintegy 30 kilométerre Athéntól keletre, Rafina kikötőváros közelében. A város polgármestere az ERT közszolgálati televíziónak elmondta, hogy a tűz öt-hat házat is elért. A tűzoltóság szóvivője szerint mintegy 170 tűzoltó, 48 tűzoltóautó, 17 repülőgép és hét helikopter vett részt az oltásban. Kb. 300 embert evakuáltak.
Törökországban két nagyobb tűz ütött ki Izmir környékén, amely az ország harmadik legnagyobb városa. Mindkét esetben három falut kellett evakuálni. Salih Uzun ellenzéki képviselő tájékoztatása szerint az egyik tűzben egy idős, mozgásképtelen lakos vesztette életét, míg a másik áldozat egy erdészeti munkás volt.
Izmir tartomány kormányzója, Süleyman Elban elmondta, hogy a legnagyobb problémát az akár 85 km/órás sebességű, gyakran irányt váltó szél okozta. A szélsőséges időjárás jelentősen megnehezítette a földi és légi oltási munkálatokat. A lángok miatt az Izmirből induló autópályán is fennakadások voltak.
A hatóságok szerint az Izmir tartományban pusztító tüzeket – és a korábbi napokban keletkezetteket is – elektromos vezetékek okozták: a szikrázás és rövidzárlatok tüzet gyújtottak.
Ibrahim Yumakli török mezőgazdasági miniszter megerősítette, hogy több közelmúltbeli tűzeset oka a túlterhelt, légvezetéken futó elektromos hálózat meghibásodása volt – különösen szeles, száraz időjárásban, amikor a növényzet könnyebben lángra kap.
Ismail Küçük török meteorológus rámutatott: az erdőtüzek 90 százaléka emberi tevékenységre vezethető vissza. A nem karbantartott vagy elavult elektromos kábelek különösen száraz, szeles körülmények között jelentős kockázatot jelentenek.
A görög hatóságok arra figyelmeztetnek, hogy júliusban – amely az ország legmelegebb hónapja – fokozott lesz a tűzveszély. Görögország 2024 nyarán a valaha mért legforróbb nyarat élte át: a WWF és az Athéni Nemzeti Obszervatórium adatai szerint 45.000 hektárnyi terület égett le. 2023 azonban a megsemmisült terület nagysága alapján még súlyosabb volt – akkor 175.000 hektár vált a lángok martalékává. Az akkori tüzek 20 emberéletet követeltek.
Szakértők a tüzek számának és hevességének növekedését a klímaváltozással hozzák összefüggésbe, és arra szólítják fel Törökországot és más érintett országokat, hogy sürgősen vezessenek be megelőző intézkedéseket.
teraz.sk
Nyitókép: sita/InTime News via AP
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »