Erdogan: Törökország kész csapatokat küldeni Líbiába

Erdogan: Törökország kész csapatokat küldeni Líbiába

Recep Tayyip Erdogan török elnök szerint országa kész csapatokat küldeni Líbiába, ha a Tripoliban székelő ideiglenes líbiai kormány azt kéri tőlük. És valószínűleg kérni is fogják, mert külső segítség nélkül a Törökország és Katar által támogatott ország nem képes megvédeni a csupán a fővárosra kiterjedő hatalmát.

Erdogan a sajtó számára ki is jelentette, hogy céljuk Haftar tábornok erőinek legyőzése.

A török kormány november 27-én védelmi megállapodást írt alá a Fayez Al-Saraj által irányított líbiai központi kormánnyal, mely fenyegetve érzi magát, ugyanis Haftar tábornok ,,Líbiai Nemzeti Hadserege,, (LNA) hónapok óta blokád alatt tartja Tripolit.

Hírdetés

Az LNA azonban ezt a műveletet terror ellenes műveletnek nevezi, hiszen a központi kormány (melyet az ENSZ is elismer) együttműködik több Al-Kaidához köthető csoporttal. Éppen ezért Haftar tábornok kijelentette, hogy 2019 végére elfoglalják a fővárost. Törökország szerint azonban ha csapatokat küld Líbiába, az nem sérti az ENSZ semmilyen egyezményének, hiszen ezt a líbiai kormány kéri.

A helyzet azonban sokak számára hasonló a szíriai eseményekhez, hiszen Törökország ott is az Al-Kaidáhoh közel álló csoportokat támogatja. Ott is a szélsőséges iszlamistákat használja fel saját geopolitikai stratégiájának megvalósításához.


Orientalista.hu-Al-Isfahani (South Front)

Sharing is caring!


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »