Erdogan török elnök a Hamász Politikai Irodájának vezetőit fogadta Isztambulban

Erdogan török elnök a Hamász Politikai Irodájának vezetőit fogadta Isztambulban

Recep Tayyip Erdogan török elnök és Iszmáíl Hanija, az Iszlám Ellenállási Mozgalom (Hamász) Politikai Irodájának vezetője ma megbeszélést folytatott Isztambulban. A találkozón jelen volt több magas beosztású török és palesztin politikus, köztük Háled Masal, a Politikai Iroda 1996-2017 közötti vezetője, illetve Hakan Fidan török külügyminiszter. Jiszráél Katz izraeli külügyminiszter (Budapest közeljövőbeli díszvendége) így reagált az Erdogan-Hanija találkozóra: „Erdogan, szégyelld magad!” – írja a saudi365.com szaúd-arábiai hírportál, az izraeli ynet.co.il és az aljazeera.net.

A Reuters jelentése szerint az isztambuli Dolmabahce Palota elnöki irodájában megtartott Erdogan-Hanija találkozón elsősorban a Gázai övezetbeli tűzszünetről, illetve az izraeli agressziót elszenvedő palesztin polgári lakosságnak szánt humanitárius segélyek eljuttatásának lehetőségeiről tárgyalt. A török elnök a találkozón kijelentette: „Eljön az a nap, amikor Izraelnek meg kell fizetni az árat a palesztinok ellen elkövetett minden gaztettéért.”

 

شاهد.. هكذا بدأ اللقاء اليوم بين أردوغان وهنية ووفد "حماس" في إسطنبول.
🇹🇷🇵🇸 pic.twitter.com/9mL6JANl76

— وكالة أنباء تركيا (@tragency1) April 20, 2024

 

A mai isztambuli találkozó azért is bír különös jelentőséggel, mert hírek szerint az utóbbi időben igen megromlott a viszony Katar és az általa befogadott Hamász Politikai Irodája között. A Wall Street Journal mai számában azt írja, hogy a Hamász Iszmáíl Hanija vezette Politikai Irodája elhagyni készül (vagy kényszerül – H. J.) Katart, s már meg is kezdte a tárgyalásokat egyes arab országokkal, így az Ománi Szultánsággal a Politikai Iroda átköltöztetésének lehetőségéről. De nem elképzelhetetlen az sem, hogy az új befogadó ország nem egy arab ország, hanem Törökország lesz.

Jiszráél Katz (Likud), szélsőséges nézeteiről ismert izraeli külügyminiszter nem sokkal ezelőtt reagált Erdogan török elnök és az Iszmáíl Hanija vezette palesztin küldöttség isztanbuli megbeszélésére. Katz héber, és hogy a goj is megértse, török nyelvű posztot tett ki az X-, (korábban Twitter) oldalára. Katz kitette az Erdogan és Hanija mai isztanbuli találkozójáról készült fényképet, s alája „diplomatikus” megfogalmazásban a következőt írta:

A Muszlim Testvérek Szövetsége: Nemi erőszak, gyilkosság, holtestek meggyalázása és csecsemők elégetése. Erdogan, szégyelld magad!

Megjegyezzük, hogy az izraeli csecsemők lefejezésének és elégetésének izraeli részről történt alaptalan állításért Binjámin Netanjáhu izraeli miniszterelnök hivatala még a Gázai övezetbeli háború kezdetén bocsánatot kért Joe Biden amerikai elnök hivatalától, miután kiderült, hogy nem bizonyítható hazugságról van szó.

Hírdetés

Hering J. – Kuruc.info

Frissítés: Az MTI terrorszervetezve számolt be a találkozóról:

Iszmail Haníjével, a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet politikai bizottságának vezetőjével találkozott szombaton Isztambulban Recep Tayyip Erdogan török elnök, hogy megvitassák a Gázai övezeti háború egy reménybeli tűzszüneti megállapodásának feltételeit – jelentette a TRT török állami műsorszolgáltató.

Erdogan és Haníje beszélt az övezet elleni izraeli támadásokról, a segélyek "megfelelő és akadálytalan" szállításáról, valamint a térség "tartós és igazságos békéjéről" – írta Erdogan kommunikációs kabinetje az X mikroblogon.

A török hivatalos közleményekben nem volt szó azokról az izraeliekről, akiket a Hamász tavaly október 7-ei terrortámadásában túsznak elhurcolt a övezetbe.

Törökország eltökélten támogatja az "azonnali tűzszünetet" és a gázai "tömeggyilkosságok" leállítását célzó diplomáciai erőfeszítéseket – mondta Erdogan Haníjének a közlemény szerint.

A török elnök a palesztin szervezetek egységét szorgalmazta saját államuk megteremtése érdekében.

Erdogan hangsúlyozta, hogy az Irán és Izrael közötti minapi fegyveres konfliktusnak nem szabad elterelnie a világ figyelmét Gázáról.

A találkozón jelen volt Háled Mesál, a Hamász egyik magas rangú vezetője, valamint török részről Hakan Fidan külügyminiszter és Ibrahim Kalin, a hírszerzés főnöke is.

Előzőleg Fidan egyiptomi hivatali kollégájával közös isztambuli sajtótájékoztatóján sürgette, hogy legyen vége az "izraeli megszállásnak", és a felek térjenek vissza a kétállami megoldásról folytatott tárgyalásokhoz. További részletek nem ismertek az egyeztetésről.

Az Anadolu török állami hírügynökség jelentése szerint Fidan szerdán Katarban találkozott Haníjével, hogy a gázai tűzszünetről és a túszok elengedéséről tárgyaljanak.

Erdogan a minap a Gázai övezeti "tömegmészárlás" miatt ismét bírálta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt. Izrael határozottan visszautasította Erdogan kijelentéseit.

Az elnök szóbeli támadásai ellenére Törökország a közelmúltban felgyorsította a közvetítést célzó erőfeszítéseit a gázai háborúban. Az Egyesült Államok, Katar és Egyiptom közvetítésével folyó tárgyalások eddig nem vezettek eredményre.

Izrael a Hamász 1200 halálos áldozatot követelő terrortámadása megtorlásaként indított hadműveletet a szervezet ellen, és ennek a Hamász vezette egészségügyi minisztérium adatai szerint már több mint 33 ezer halálos áldozata van.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »