Erdogan szerint Oroszország visszatér a fekete-tengeri gabonaegyezményhez

Erdogan szerint Oroszország visszatér a fekete-tengeri gabonaegyezményhez

Recep Tayyip Erdogan török elnök meggyőződését fejezte ki pénteken, hogy Oroszország vissza fog térni az orosz-ukrán fekete-tengeri gabonaegyezményhez, amelyet Moszkva a hét elején felmondott.

Erdogan a Perzsa-öböl menti és észak-ciprusi körútjáról hazatérőben a repülőgépen nyilatkozott török újságíróknak.

A török vezető jelezte: Vlagyimir Putyin orosz elnökkel „körbejárják” a témát, és meggyőződése, hogy rövidesen biztosítják az ukrán gabonaexport folytatását. A diplomácia minden eszközét fel fogják használni – hangsúlyozta.

A török államfő egyúttal sürgette a nyugati országokat, „lépjenek” az orosz elvárásokat illetően annak érdekében, hogy Moszkva visszatérjen az egyezményhez.

Hírdetés

Moszkva előzőleg közölte, hogy akadályokba ütközik a saját élelmiszer- és műtrágyaszállítása, amely szintén az egyezség része. Egyben azt állította, hogy nem valósul meg az egyezmény kimondott célja, amely lehetővé teszi a gabonafélék szállítását a nélkülöző országokba.

A 2022 júliusában Isztambulban aláírt és már kétszer megújított megállapodás lehetővé tette, hogy Ukrajna a gabonáját az orosz blokád ellenére a Fekete-tengeren keresztül exportálja. Az elmúlt évben csaknem 33 millió tonna gabona hagyta el az ukrán kikötőket.

Kiemelte: figyelemmel fogják kísérni, hogy Stockholm teljesíti-e azokat az ígéreteket, garanciákat, amelyeket az elmúlt időszak találkozóin Ankarának tett. Aszerint járnak el, hogy Svédország milyen lépéseket tesz – húzta alá, nyomatékosítva, hogy Svédország „javára válik, ha konkrét lépéseket tesz a terrorszervezetek elleni harc és a terroristák kiadatása terén”.

Mindazonáltal Ankara – miként korábban – továbbra is elvárja, hogy a skandináv ország lépjen fel határozottabban a terrorizmus, különösképp a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) terrorszervezet ott élő tagjai ellen. Törökország egyúttal számos PKK-tag kiadatását is követeli.

A PKK 1984 óta fegyveres felkelést folytat Délkelet-Törökországban a helyi kurd kisebbség függetlenségéért. A több évtizedes konfliktusban emberek tízezrei vesztették életüket. A PKK-t Törökország mellett az Európai Unió és az Egyesült Államok is terrorszervezetként tartja nyilván.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »