Erdogan Putyinéknak: Bizonyítsátok be!

Recep Tayyip Erdogan török elnök határozottan cáfolta csütörtökön azokat az orosz vádakat, hogy országa az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezettől vásárol olajat, és leszögezte, hogy aki ilyet állít, annak bizonyítania kell a vádakat.

„Azt mondják, hogy Törökország az Iszlám Államtól vesz olajat. Mindenki számára ismert, hol vásárolunk energiahordozókat. Leginkább Oroszországból. Majd Iránból, Azerbajdzsánból és Észak-Irakból. (…) Akik azzal vádolnak, hogy olajat vásárolunk az IÁ-tól, bizonyítsák be. Ha keresik az IÁ finanszírozási forrását, akkor legelőször az Aszad-rezsimre kell vetniük a pillantásukat, és azokra, akik támogatják” – mondta Erdogan, nyilvánvalóan a moszkvai vádakra reagálva.

Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden, azon a napon, amikor Törökország lelőtt egy orosz vadászgépet, azt mondta, hogy országa régóta tudott azokról az olajszállítmányokról, amelyek az Iszlám Állam terroristáinak kezére került területekről jutottak Törökországba. Putyin szerint az Iszlám Állam tagjai több száz millió dollárt kerestek az olajkereskedelemmel, és „egész kormányok” fegyveres erőinek védelmét élvezték.

Nem veszik elég komolyan a harcot

„Az IÁ a kitermelt olajat Aszadnak adja el. Aszadnak, akit támogattok” – utalt Erdogan Oroszországra. „Törökországon kívül szinte egyetlen más ország sem veszi komolyan az IÁ elleni harcot” – tette hozzá a török elnök, megerősítve korábbi kijelentését, miszerint Oroszország nem az IÁ ellen harcol Szíriában, hanem a Latakia tartománybeli türkméneket támadja. Erdogan hangsúlyozta: Törökország továbbra is támogatja a török ajkú kisebbséget, amely mérsékelt ellenzéki erőként küzd az Aszad-rezsimmel szemben.

Megszólalásában az elnök arra is kitért, hogy országa a jövőbeli határsértésekre is ugyanúgy fog majd válaszolni, mint azt tette a kedden lelőtt orosz Szu-24-es vadászbombázó esetében. Erdogan jelezte: nem akar feszültséget a régióban, Törökországra úgy tekint, mint „szenvedő félre” a kialakult helyzetben.

Fenn kell tartani a kapcsolatot Moszkvával

A török elnök kijelentésével egybehangzóan nyilatkozott csütörtökön korábban Volkan Bozkir, Törökország európai uniós ügyekért felelős minisztere is. Törökország és Oroszország nem engedheti meg magának, hogy rossz viszonyt ápoljon. Bár az incidens Vlagyimir Putyin orosz elnök dühös reakcióját váltotta ki, a kapcsolatokat Moszkvával továbbra is fenn kell tartani – fejtette ki.

Vlagyimir Putyin kedden úgy fogalmazott, „hátba támadtak bennünket”, és közölte, hogy az ügynek súlyos következményei lesznek a két ország kapcsolatára nézve.

Hírdetés

Medvegyev gazdasági szankciókkal fenyeget

Oroszország gazdasági szankciókat dolgoz ki Törökország ellen, válaszul arra, hogy a török légierő lelőtt egy Szu-24-es orosz katonai repülőgépet a szíriai határnál – jelentette be Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök csütörtökön Moszkvában. Alekszej Uljukajev gazdaságfejlesztési miniszter azt mondta, hogy a Török Áramlat gázvezeték és az Akkuyu atomerőmű építését is befagyaszthatják vagy leállíthatják.

Medvegyev bűncselekménynek nevezte a gép lelövését, és leszögezte, hogy az nem marad büntetlen. Kormánya utasítást kapott arra, hogy válaszul az „agressziós cselekményre” két napon belül dolgozza ki a gazdasági és humanitárius területet érintő, meghatározatlan időre szóló ellenintézkedések rendszerét. Azt mondta, hogy a szankciók érinthetik a beruházásokat, a foglalkoztatást, az idegenforgalmat, a légi közlekedést, az élelmiszeripari termékek kereskedelmét, valamint a kultúrát.

„Katonai és diplomáciai ellenintézkedések erre a bűncselekményre már történtek, és még lesznek is”

– fogalmazott Medvegyev kormánya ülésén. Anélkül, hogy a részletekre kitért volna, a kormányfő sejttette, hogy közös projekteket függeszthetnek fel, nőhetnek a vámtarifák, korlátozhatják a török repülőknek az orosz légtérben, török hajóknak pedig az orosz felségvizeken történő közlekedését. Az intézkedések a török munkaerő oroszországi alkalmazását is érinthetik.

Már látszanak az első jelek

A Roszturizm orosz idegenforgalmi hivatal vezetője közölte, hogy jelenleg csaknem 10 ezer orosz turista tartózkodik Törökországban, ők tervezett módon, december 7-ig hazatérnek Oroszországba.

Alekszej Uljukajev gazdagságfejlesztési miniszter csütörtökön közölte: a Török Áramlat gázvezeték és az Akkuyu, az első török atomerőmű is azoknak a beruházási terveknek a listáján szerepel, amelyeket a Törökország elleni szankciók keretében befagyaszthatnak vagy leállíthatnak.

Vitalij Vancev, a moszkvai Vnukovo repülőtér igazgatótanácsának elnöke újságíróknak azt mondta, hogy a török piac várhatóan a jövő héten bezárul az orosz légitársaságok előtt.

Moszkva környékén leállították a török gyártmányú gázórák vásárlását – olvasható a Moszoblgaz vállalat honlapján.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »