Erdogan pártja választás eredmény megsemmisítését kérte, hiába

Erdogan pártja választás eredmény megsemmisítését kérte, hiába

Hiába kérte Recep Tayyip Erdogan török elnök Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) az isztambuli helyhatósági választás egyik kerületi eredményének megsemmisítését – közölte pénteken a párt egyik tisztségviselője.

Rohát Haszbajram ugyanakkor bejelentette, hogy az AKP továbbviszi kérelmét, és magasabb szinten, az ankarai Választási Testülethez nyújtja be.  

A Habertürk helyi médium értesülése szerint az AKP Isztambul Büyükcekmece kerületében adta be kérelmét a tartományi választási irodának arra hivatkozva, hogy a kerületben törvénytelenül regisztráltak szavazókat. A Habertürk azt jelentette, hogy az AKP nem csupán a kerületi, hanem az egész isztambuli eredmény eltörlését követeli.

Hírdetés

A Reuters brit hírügynökségnek nyilatkozó Haszbajram viszont tagadta ezt, állítása szerint csak Büyükcekmece kerület eredményét kérik törölni.

Isztambulban 10,5 millió a választásra jogosultak száma. Az első szavazatszámlálás szerint az ellenzék jelöltje győzött, de közte és a kormánypárt jelöltje között alig 25 ezer voks volt a különbség. Az Anadolu török hírügynökség által közzétett, nem hivatalos végeredmény alapján az AKP-s induló, Binali Yildirim a szavazatok 48,55, míg a CHP jelöltje, Ekrem Imamoglu, a 48,80 százalékát szerezte meg.

Az AKP követelésére azután a héten egész Isztambulban elkezdték újraszámlálni a szavazokat és péntek délelőttre a 39 kerület közül 17-ben végeztek. Az eredmény szerint valamelyest apadt az ellenzéki jelölt előnye, de 17 ezer vokssal még mindig ő vezet.

A vizsgálódás során 119 ezer 652 érvénytelen szavazatot találtak, továbbá 2184 olyat, amelyet hozzá kellett adni az AKP jelöltre leadott voksokhoz, és 785-tel pedig az ellenzéki jelölt gyarapodott.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »