Erdogan nem a levegőbe beszél: napi 3000 "menekültet" szabadítana rá Európára

Erdogan nem a levegőbe beszél: napi 3000 "menekültet" szabadítana rá Európára

Múlt pénteken még csak fenyegetőzött a "menekültek" Európára eresztésével a török elnök, a görög hírszerzés szerint most már valódi lépéseket is tett ennek megvalósítására. A görög gazdaság összeomolhat, ha újabb tömegek érkeznek az országba.

A török kormány titokban azt tervezi, hogy napi 3000 menekültnek megengedi, hogy átkeljen Görögországba. Görög hírszerzők szerint erre Ankara már megtette az előkészületeket is: több ezer motoros gumicsónakot gyűjtöttek össze a tengerpartokon, írja az The Independent.

Athanassziosz Drugasz hírszerzési szakértő a The Timesnak azt mondta, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök fenyegetéseit nem szabad félvállról venni, az államfő ugyanis azt hiszi, hogy bármit megtehet. Tehát mikor múlt pénteken az Európai Uniónak azt üzente, hogy kész 3-3,5 millió menekültet a kontinensre engedni, akkor nem a levegőbe beszélt. Nem csupán sértődötten reagált az Európai Parlament korábbi állásfoglalására, amelyben a képviselők többsége a török EU-csatlakozás folyamatának befagyasztása mellett érvelt.

Hírdetés

A szakértő kiemelte, hogy a görög gazdaság a jelenlegi állapotában képtelen lenne megbirkózni a "menekültek" tömegével. Valós veszélye van az összeomlásnak, mivel az ország jelenleg is nehezen gondoskodik a menekülttáboraiban élő közel 60 000 emberről.

Az Európai Unió és Törökország márciusban egyezett meg arról, hogy a törökök 3 milliárd euróért, valamint a csatlakozási tárgyalások felgyorsításáért cserébe visszatartják az Európába igyekvő szíriai, iraki és afgán "menekülteket", sőt visszaveszik azokat, akiket kiutasítanak a tagállamok. A szerződés kiválóan működött egészen a júliusi puccskísérletig. Az ezt követő tízezrek – köztük katonák, rendőrök, bírók, közszolgák, ellenzéki újságírók és politikusok – bebörtönzésével járó megtorlás miatt eltávolodtak egymástól a felek.

Erdogan pedig megérezte, hogy az EU képtelen egységesen fellépni, ezért egyre többször kezdte zsarolni az államszövetséget. Követeli például a vízummentességet, amelyet Brüsszel egyelőre nem akar megadni a törököknek.

(MNO nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »