Erdő Péter szerint az egész élet várakozás, felkészülés

Erdő Péter szerint az egész élet várakozás, felkészülés

A tanulás felkészülés az élethivatásra, de maga az élet, sőt az egész emberiség története is várakozás, felkészülés – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek pénteken Budapesten, a Szent István-bazilika előtti téren több ezer, katolikus iskolában tanuló diáknak.

A bíboros a budapesti katolikus iskolák közös Veni Sanctéján arról beszélt: a tanulás felkészülés a hivatásra, arra, hogy a “munkánkkal hasznos tagjai legyünk családunknak, népünknek és az egész emberiségnek”.

Ugyanakkor az is fontos, hogy ebben a munkában, ebben a hivatásban “örömet találjunk” – tette hozzá.

A bíboros a vőlegényre váró okos és balga szüzek példabeszédét magyarázva kiemelte: Jézus mindenkinek az életében eljön, de aki úgy gondolja, kellően felkészült, hogy nincs más dolga, mint örömmel várni őt, annak könnyen elfogyhatnak a tartalékai.

Hírdetés

Úgy fogalmazott: “Elfogynak az illúzióink, elfogy a hitünk, elfogy belőlünk a szeretet meg a jóság, és mire odakerül a sor, hogy elszámoljunk, üres kézzel állunk.”

– sorolta a bíboros.

Erdő Péter a szentmise végén átadta az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye újonnan, illetve újra kinevezett intézményvezetőinek megbízólevelét.

A szentmisén részt vett mások mellett Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára.

(MTI/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »