Megtelt a nagykökényesi Dessewffy-kúria parkja december 1-jén este az első adventi gyertyagyújtáson, amelyen ünnepélyes keretek között vehette át Erdő Péter bíboros, prímás a Nagykökényes Község díszpolgára cím díszes oklevelét és emlékérmét Besszer Andrásné polgármestertől és a képviselő-testülettől.
A polgármester kiemelte, hogy büszkeséggel tölti el a közösségüket, hogy a község nagy családja új taggal bővült. Beszédében méltatta a főpásztor életútját, akinek anyai nagyszülei kökényesiek voltak.
A polgármester megjegyezte, hogy az adventet megnyitó este különösen is jelentős és nagy öröm Nagykökényes életében, ugyanis egy település jövője nagyban függ attól, hogy mennyire tiszteli a múltját, a gyökereit. „A gyökerek jelentik a családi kapcsolatainkat, felmenőinket, akiknek a leszármazottai vagyunk” – jelentette ki Besszer Andrásné, és hozzátette: egy fa ereje sem az ágaiban, hanem a gyökereiben van, azon keresztül indul az új élet is. Éppen ezért büszkeséggel tölti el a község közösségét, hogy Nagykökényes nagy családja új taggal bővül. A polgármester felelevenítette, hogy a bíboros anyai nagyszülei kökényesiek, apai részről felmenői között kisnemesi származású székelyek voltak. Besszer Andrásné kiemelte továbbá, Nagykökényes Önkormányzatának képviselő-testülete idén határozta el, hogy Erdő Péter részére a Nagykökényes Község Díszpolgára címet adományozza, hiszen a bíboros kiemelkedő munkájával országosan és nemzetközi viszonylatban elismerést szerzett, és ezzel hozzájárult Nagykökényes község jó hírnevének öregbítéséhez.
A díszpolgári cím átvétele után Erdő Péter bíboros megköszönte a kitüntetést, majd felelevenítette gyerekkori élményeit Nagykökényesen, végül meggyújtotta az adventi koszorú első gyertyáját.
Erdő Péter bíboros advent első vasárnapján, Nagykökényesen elmondott beszédét az alábbiakban teljes terjedelemben olvashatják.
Advent kezdődik. Ez az időszak minden évben felhívja figyelmünket a várakozásra. Az emberiség ősi várakozására a Megváltó eljövetele előtt, a mi nagy várakozásunkra Krisztus második eljövetelére az idők végén, de arra a várakozásra is, amely a saját életünk végén a Krisztussal való találkozásra készít fel minket. Erre a nagy találkozásra várunk tehát, és ez kezdődik meg mindannyiunk számára földi életünk végén. De Jézus felszólít minket, hogy virrasszunk. Ez a virrasztás nem valamiféle önsanyargatás, hanem várakozás.
Ezért kell kibékülnünk embertársainkkal, amíg még az úton járunk. Ezért kell kincset gyűjtenünk az örök életre. Ezt pedig úgy tehetjük meg, hogy már itt a földön szeretettel látogatjuk a betegeket, az időseket, a magányosokat, a foglyokat, segítjük a szegényeket, vigasztaljuk a szomorúakat, oktatjuk a tudatlanokat, felhívjuk az emberek figyelmét arra, hogy mi a rossz és mi a jó, tisztességgel eltemetjük a halottakat, imádkozunk élőkért és holtakért. Mindenekelőtt pedig megszabadulunk súlyos bűneink terhétől a bűnbánatban és a szentgyónásban. Ez jelenti a virrasztást egész földi életünk során.
Gyerekkorunkban ezt a készületet kézzel fogható, látható formában is kifejeztük. Kis inget készítettünk a Jézuskának. Papírból kivágtuk az inget, és ahányszor csak a szüleinknek segítettünk vagy valakinek örömet szereztünk, ahányszor külön imádkoztunk, mindig rajzoltunk egy kis keresztet az ingre. Volt olyan év, hogy jó, színes ceruzáink voltak és minden jócselekedet-típusnak megvolt a maga színe: piros a segítség, kék az imádság és így tovább. Azon igyekeztünk, hogy szentestére ez az ingecske minél díszesebb legyen. Aztán odatettük a karácsonyfa alá, a kis Jézus jászla mellé, hogy ne fázzon a téli éjszakában.
Advent idején ilyen érzésekkel segítjük különös szeretettel a rászorulókat, ezért járulunk szentáldozáshoz és ezért kelünk fel olykor kora reggel is, hogy elmenjünk a rorate szentmisére.
Az eseményről a Kardinális YouTube-csatorna készített rövid összefoglalót:
Szöveg: Zsuffa Tünde
Fotó: Zuggó Zsolt
Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
