Százhúsz éve szentelték fel a budapesti Szent István-bazilikát. A jubileumot november 22-én, szombaton, a székesegyház történetét bemutató fényfestéssel, szentmisével és koncerttel ünnepelték. A szentmise főcelebránsa és szónoka, Erdő Péter bíboros kiemelte: az évfordulón nemcsak a gyönyörű épületért adnak hálát, hanem, hogy most is van a templom falai között „hit és élet”.
A szentmisén koncelebrált: Michael Wallace Banach érsek, magyarországi apostoli nuncius; Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök; Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök; Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök; Berta Tibor tábori püspök; Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök, a bazilika plébánosa; Varga Lajos váci segédpüspök és Fábry Kornél esztergom-budapesti segédpüspök.
Mohos Gábor segédpüspök köszöntőjében hangsúlyozta, hogy Erdő Péter bíboros számára a Szent István-bazilika „hazajövetel”, ezért nem szokták külön köszönteni, ám a templom felszentelésének 120. évfordulóján a közösség nevében most mégis megteszik.
A segédpüspök rámutatott: száhúsz év az Egyház és a nemzet történetében nem hosszú idő, ám a bazilika túlmutat saját korán. Az itt őrzött ereklye – a Szent Jobb – messzebbre vezet vissza, egészen népünk kereszténnyé válásáig.
Kiemelte, hogy az épület védőszentje is jelképesen kifejezi ezt az örökséget: a tervezés során még Szent Lipót volt kijelölve, ám végül Szent István király lett a bazilika patrónusa – mintegy irányt mutatva, milyen gyökerekből táplálkozik a magyar keresztény identitás, és milyen értékeket kell továbbadni generációról generációra.
Mohos Gábor hozzátette: az oltár közepén álló Szent István-szobor kicsinyített mását ajándékként szeretnék átadni Erdő Péter bíborosnak, hogy amikor ránéz, a bazilika közösségére gondoljon – azokra, akik nap mint nap imádsággal hordozzák őt, és azokra az értékekre, amelyeket ez a székesegyház évszázadok óta megőriz.
Erdő Péter homíliájában arra emlékeztetett, hogy az egykori lipótvárosi plébánia központi templomából az idők során az egész magyar katolikus közösség egyik kiemelt lelki központja lett. A plébánia – hangsúlyozta – nem csupán épület, hanem a hívek közössége, amely a plébánosa és a püspök egységében teljesíti küldetését: az evangélium továbbadását és a kegyelem közvetítését.
A történelmi visszatekintés szerint a bazilika építői is azt szerették volna, hogy ez a templom városunk és Egyházunk szíve legyen. A bíboros ajándéknak nevezte, hogy a Szent Jobb ereklyéjét is itt őrizhetjük.
Erdő Péter rámutatott: a bazilika százhúsz éve egy háborúk, pusztítások és újjáépítések által formált történet, amely nemcsak a falakban és műalkotásokban, hanem a lelkekben is tovább él. A templom nemcsak régi fényében ragyog, hanem „még célszerűbb és még pompásabb”, hiszen van színes üvegablaka, amely szerepelt az eredeti tervek között, de csak az utóbbi években valósulhatott meg.
A bíboros arra hívta a híveket, gondolkodjanak el azon, milyen isteni terv vár még beteljesítésre a bazilika közössége által. A templom reprezentatív, kulturális és turisztikai szerepe is fontos, de igazi küldetése a nagy lelkipásztori eseményekben, a papszentelésekben, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus emlékezetes szentségimádásában és az évente ismétlődő Szent Jobb körmenetekben teljesedik ki. A rendszeres szentségimádás és virrasztás, valamint a külön szentségi kápolna mind azt bizonyítja, hogy a Krisztussal való találkozás ma is lehetséges – és a város zajában is éltető erőforrás.
Erdő Péter bíboros homíliáját teljes terjedelmében közöljük:
Krisztusban Kedves Testvérek!
1. Királyként várta a Messiást a választott nép, királyként, aki Dávid fia lesz, a legdicsőségesebb uralkodó, aki a népet megszabadítja.
És amikor Jézus működése során, előtérbe kerül a felismerés, hogy ő az, hogy ő a Messiás, akkor királlyá akarják tenni. Királlyá tenni a saját elgondolásuk szerint. De Jézus elmegy közülük. Ezt a szerepet, így, nem vállalja. Az ő szerepe sokkal nagyobb.
A keresztre feszítés motívumában, amint az evangéliumban hallottuk, ott áll előttünk a legtisztábban, hogy mit is jelent Krisztus királysága. Ha tetszik, a gúnynak és a lebecsülésnek az útján lépésről lépésre, lépcsőfokról lépcsőfokra haladunk a mélységek felé.
Először is maga az a tény, ahogy az ő királyságát a körülállók felfogják. Úgy gondolják, hogy ő lesz a Messiás Király, vagy azt hitte magáról, hogy ő az, egy karizmatikus vezető, aki majd a népet megszabadítja az idegenektől. Már ez a fogalom is lebecsülése annak, aki Jézus valójában. Már ez is azzal a szereppel játszik, amit ő elutasított, mert ilyen király ő nem akar lenni. De még mélyebbre hatol a megaláztatás mélységébe a gondolat sora, amikor az arra járók azt mondják: szabadítsa meg önmagát, ha ő az Isten választottja. Nem hogy a népet nem tudta megszabadítani, még saját magát se tudja megszabadítani, nem tud leszállni a keresztről.
Gúnyt űznek belőle, ecettel kínálják még a katonák is, ők persze a rómaiak gondolkodásmódja szerint. Zsidók királya, politikai, függetlenségi harcos. Hát nézzük akkor, hogyan szabadítja meg önmagát.
De ugyanilyen gúny van a keresztnek a feliratában is. Ha valakiről nem azt írják, hogy a zsidók királyának mondta magát, hanem ő a király, és ott van közszemlére kitéve, felszögezve a keresztre, ez gúny azokkal szemben is, akiknek a királya az elnevezés szerint.
Jézus nemcsak idáig megy a megaláztatás elviselésében. Most következik a vele együtt megfeszítetteknek a gúnyolódása. Akiknek már nincs veszteni és nyerni valójuk, akik éppúgy szenvednek, mint ő. Akkor azt mondja neki a lator, hogy: nem te vagy a Messiás? Szabadítsd meg hát magadat és minket is. Ezzel még jobban, még közelebbről éri Jézust a gyalázat.
És akkor érkezhetünk el a mélypontra, hiszen a másik gonosztevő, azt mondja: emlékezzél meg rólam, ha országodba mégy. Ez a mondat lehetne a gúnynak a legerősebb kifejezése. Még a jövőt is, még a reménységet is káromolja. De ez a mondat már őszinte. Ez a mondat már nem gúny, mert a vele együtt megfeszített – ahogyan az evangéliumban olvassuk – vitatkozni kezd a másik gonosztevővel: ebben a mondatban már igazi bűnbánat van. Talán utána, a halál után ott van valami abból, amit ő királyságnak, amit ő messiási küldetésnek hív. Nem tudja pontosan, mi az, de neki már nincs veszteni valója, hát ebben bízik, és erre kéri. És ebből ragyog fel Jézus királyságának teljes tartalma, mert
2. Itt foglalódik össze az összes reménység, amit az emberek nemcsak a Megváltó alakjához, hanem magához a szabadító Istenhez fűztek.
Mikor az Egyháznak több ezer egyházmegyéje, több százezer plébániája, mint imponáló, bár nagy nehézségekkel működő szervezet jelenik meg előttünk, akkor sem gondolhatjuk, hogy Krisztus másféle király. Nekünk ez a Krisztus a Királyunk, akinek az érdekében, akinek az irányítása alatt, aki mellett a mi tanúságtételünknek szervezett egyházi életünkben is működnie kell.
És egészen más is ez az uralom. Méltán mondhatjuk, hogy ő az irgalomnak, a megbocsátó szeretetnek a Királya.
3. A Szent István-bazilika felszentelésének 120. évfordulóját ünnepli. Annak idején ez a gyönyörű templom még nem volt társszékesegyház, hanem a lipótvárosi plébánia központi temploma lett. De manapság a plébánia a hívők közösségét jelenti, akik egy pap vezetése alatt – aki a saját pásztoruk, plébánosuk – a püspökkel egységben teljesítik az Egyház küldetését.
De kiváló szerzők (Jean Beyer) azt is megjegyzik, hogy a plébániatemplom és a plébánia védőszentje szintén alkotó és megerősítő erőforrása ennek a közösségnek. Itt a védőszent maga Szent István király, aki egész népünk pártfogója. Tudták ezt hajdan az építtetők is. Szerették volna, hogy ez a gyönyörű templom városunk és Egyházunk központja legyen. Különös kegyelem, hogy a Szent Jobbot itt őrizhetjük. A gondviselés útját csodáljuk, ha áttekintjük ezt a 120 évet. Háborúk és rombolások, megújulások és építések története ez a falakban, a képekben és a szobrokban, de a lelkekben is. Mert ma elmondhatjuk, hogy a templom nem csupán régi fényében ragyog, hanem még célszerűbb, még pompásabb lett. Van olyan színes üvegablaka, amely szerepelt az eredeti tervek között, de csak az utóbbi években valósulhatott meg.
Istennek milyen terve van a mi közösségünkkel? Mi az, amit kezdettől fogva tervezett, de nekünk kell megvalósítani? Reprezentatív? Kulturális? Idegenforgalmi funkció? Ezek is részét alkothatják a kiteljesedésnek, de nagyszerű lelkipásztori események, püspök- és papszentelések, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus felejthetetlen szentségimádása, pápai látogatások, az évente ismétlődő Szent Jobb körmenetek gazdag lelki tartalmat hordoznak. A csütörtöki virrasztás és szentségimádás, a külön szentségi kápolna mutatják, hogy a Krisztussal való bensőséges találkozás itt, a főváros szívében, a sokszor túl nagy hangzavar közepén is lehetséges. És nemcsak lehetséges,
„Minden forrásom belőled fakad!” (Zsolt 87,7) Adja Isten, hogy érezzük ennek a kiáradó erőnek az éltető hatását!
Ámen.
A jubileumi szentmise után Dedák Angéla, a bazilika turisztikai vezetője rendkívüli idegenvezetést tartott, és az est a bazilika énekkarának, valamint orgonaművészeinek koncertjével zárult.
Forrás: Zsuffa Tünde/Esztergom-Budapesti Főgyházmegye
Fotó: Merényi Zita/Magyar Kurír
Videó: Kardinális
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
