Érdes kedéllyel élünk

Érdes kedéllyel élünk

Tavaly március 6-án jelentette be még az előző kormány, hogy Szlovákiában is koronavírussal fertőzött beteget találtak.

Egy kerek esztendő múltán ott tartunk, hogy időközben kiderült: a 2020. március 21-én hivatalba lépett új kormány, sajnos, több tekintetben esetlenkedve teljesít, a járványkezelést pedig egészen szánalmasan irányítja, a nyugtalanító bizonytalanság pedig az emberek széles körében feszültségeket gerjeszt. Az érdes kedélyű országhangulatról Bauer Edit szociológussal, korábban államtitkári poszton és parlamenti képviselőként is aktív politikussal beszélgettünk.

Bármely más alkalommal feszélyező lenne így kezdeni az interjút, de mert az elmúlt tizenkét hónapot a koronavírus-járvány keretezi, talán illő a személyes kérdés: kedves Edit, hogy van?

Tájainkon szinte kötelező a panaszkodás, de ha éppen nem fáj semmi, akkor köszönöm, jól. Ma éppen sütött a nap, a kertben kinyíltak az első virágok. Az viszont elkeserít, ahogy a kortársaim távoznak, messze az elkerülhetetlen veszteségeken túl…

A szociológus miben látja elsődleges okát annak, hogy járványkezelésben a kormány és a társadalom nálunk nem tud átütő „játszmaként” fölfogott közös erőt mutatni?

Erről akár egy terjedelmes könyvet is lehetne írni… A mai kormány olyan helyzetbe cseppent, amit az ellenségemnek sem kívánnék. Talán Richard Sulíkot kivéve kormányzati gyakorlat nélkül szembesültek egy teljesen új helyzettel, ami próbára tette a tapasztalt politikusokat is. Így nem volt meglepő, hogy pánikszerűen reagáltak az eseményekre. A baj az, hogy egy év múltán még mindig ugyanott tartunk. Pedig azóta már egy sor eszköz bizonyult aránylag hatásosnak, de hát ezeket sem használta megfelelően, vagy éppen az időzítéssel szerencsétlenkedett. Míg kezdetben látszott egy rendkívül pozitív, az egymás segítésére irányuló társadalmi összefogás, mára ez is elfogyott.

A közvélemény szemében a hatalom elpuskázta az alapvető bizalmat?

Amikor a társadalomban a járványhelyzet miatt amúgy is pánikhangulat keletkezik, a polgár nem azt várja a kormánytól, hogy tovább rontsa a helyzetet és a saját egóját fényezze. Vagy ami ennél is rosszabb, hogy a miniszterek az egymás közti ellentéteket duzzasztják az egész országot foglalkoztató konfliktusokká.

Képmutató dolog tagadni, hogy a kormány működésének első évfordulóján az emberekben egyrészt a fásultság, másrészt a feszültség erősödik?

Ezt valószínűleg csak az elfogult pártkatonák vagy a teljes izolációban élők tagadhatják. A helyzet maga is rendkívüli, hiszen ugyan betartjuk a szükséges korlátozásokat és szabálykövetők vagyunk, mégsem tudjuk kizárni, hogy megfertőződjünk, mert a vírus mindenütt ott lehet. A tehetetlenség érzése és a veszteségeink vezethetnek a fásultsághoz, a tudatalattinkat is eláruló feszültség növekedéséhez. Ez könnyen vezet agresszivitáshoz, akár robbanáshoz. E helyzet kezelése pedig nem az orvosokra tartozik, hanem a politikumra. A kormány felelőssége így vitathatatlan.

Ön szerint, ha a gyakorlati politikában gyűjtött tapasztalataira utalok, mi rontja a mai kormányzat presztízsét a lakosság szemében?

Nem szívesen minősítem a kormányzat teljesítményét, ám azt a vak is látja, hogy hibát hibára halmoz. Nagyrészt a miniszterelnök tapasztalatlansága, de személyiségjegyei is hozzájárulnak ahhoz, hogy a világos, egyértelmű kommunikáció helyett idegesítő kapkodásnak vagyunk tanúi. A kormány döntései követhetetlenek, ellentmondásosak, nem számonkérhetők. Gondoljunk például a sűrűn változó oltási stratégiára vagy az utazási korlátozásokra, melyek szerint a szomszéd járásba nem lehet átmenni, de Dubajba, Egyiptomba igen. Rendkívül fárasztó jelenség az a napi szintű miniszteri „rangú” veszekedés is, melyet azután kamatostul ömleszt ránk a média. Nem értelmes vitáról van szó, ez gyakran csak kocsmai szintű veszekedés. Már rég feladtuk azt, hogy kiderítsük, kinek is van igaza, hisz erre nincs is semmi esély, azonban ez rendkívül kimerítő.

Bauer Edit

Hírdetés

A Matovič-kormányban való széles körű csalatkozás egyik aspektusa az emberek azon rádöbbenése lehet, hogy sajna, de nem a virágzó elmék csokra irányítja az országot?

A ragyogó elméket inkább az akadémiákon, az egyetemeken keresném. Meg a laborokban, ahol rekordidő alatt vakcinát fejlesztettek. Ez nem jelenti azt, hogy a politikában sikertelenségre van ítélve mindenki, akinek az IQ-ja nem éri el a 200-at. Ám veszélyes az a politikus, aki megpróbálja elhitetni a választókkal, hogy ő mindenhez ért. Az meg egyenesen tragédia, ha ezt el is hiszi magáról. Az okos politikus dolga meghallgatni a szakembereket. Hogy mérlegelje a különböző területek szakembereinek véleményét, és ennek alapján jó döntéseket hozzon. Ha csak annyira telik, hogy megpróbálja idiótának beállítani a szakembereket, akkor nagy a baj.

Az EMA, tehát az európai, illetve a hazai gyógyszerfelügyeleti hatóságok minősítő tanúsítványa nélkül behozott Szputnyik V oltóanyag tolakodó protezsálása révén nem érzik/érezhetik Szlovákiában sokan úgy, mintha a polgár személye közömbös lenne a járványkezelést kézben tartók számára?

Ahogy mondani szokták, ez a történet önmagában is „megérne egy misét”. Miközben hetek óta folyik az oltás a Pfizer-BioNTech-vakcinával, s közben jött már az AstraZeneca, de egyik sem részesült ilyen kitüntetett fogadtatásban. Vajon ez a pompa is része volt a vásárlási egyezségnek? Valószínűleg nem rossz az orosz vakcina, de kitenni a polgárokat a túlzott kockázatnak, az elfogadhatatlan. Ahogy az sem fokozza a kormányba vetett bizalmat, hogy az orvosokat tennék felelőssé a vakcina okozta komplikációkért. A történet egy másik síkja, hogy a kormány háta mögött hozni egy ilyen döntést önmagában is válsághelyzetet idézhet elő. Miként ez meg is történt; és akkor még nem érintettük azt a nem hanyagolható mozzanatot, hogy az orosz félnek furcsa, de messzemenő céljai vannak ezzel a „nagylelkűséggel” – miközben a saját polgárait nem oltja… Nemhiába mondják az elemzők, hogy még nem sejtjük, milyen árat fizetünk ezért a jövőben.

A népszerűségét pár hónap alatt eljátszott kormánynak milyen gordiuszi csomókat kellene mielőbb átvágnia?

Egyre inkább az látszik, hogy ez a kormány, illetve a pártok, amelyek kormányt alakítottak, „túlgyőzték” magukat. Egy országot kormányozni nem egyszerű dolog, ehhez először is fel kéne nőni. A helyzetet csak bonyolítja, hogy a járvány mellett több válság zajlik egyszerre, a klímaváltozás, a demográfiai válság, a gazdaság gyengélkedése, változása, a társadalom szövetének „foszlása” mind-mind külön „gordiuszi csomó”, és mind összetett, gondosan felépített stratégiát igényel. Egyelőre egy sem látszik…

Bauer Edit

Szociológusi meglátása alapján hogyan viseli az ország az egyre prolongált bezártságot?

Egyre nehezebben. Míg abban reménykedtünk, hogy csak egy-két hétről van szó, könnyebb volt elviselni. Mostanra egyre jobban hiányoznak a kapcsolatok, a határokon kívül rekedt családtagok. A bezártság frusztrál, fogyóban az a társadalmi konszenzus, amikor még egymás védelmében hajlandók voltunk elfogadni a megszorításokat. Az is tény, hogy mindenki kicsit másképp éli meg ezt az időszakot. Van, aki új hobbit talált, más befele fordult és bezárkózott a privát szférájába, általában pedig a kisgyerekes anyákra sokszoros teher hárul. Rengeteg embert létbizonytalanságba is sodort a járvány. Sok családot éppen ez zilál szét, közben a többszörösére nőtt a családon belüli erőszak.

A koronaidők különlegessége, hogy a tudomány képviselői közvetlenül is kommunikálnak a laikusokkal. Mennyire lehet nálunk sikeres ez a minél teljesebb körű tájékoztatást célzó kommunikáció, ha a miniszterelnök megalázza és akár „szarrágóknak” titulálja a járványügyi kérdések tudorait?!

A kaotikus kommunikáció mellett a miniszterelnök külön képessége, hogy sorba sértegessen minisztert, tudóst, bárkit, akinek más a véleménye, netán bírálni meri őt. Lassan hozzászoktunk, már ha ehhez hozzá lehet szokni, hogy a miniszterelnököt nem kell igazán komolyan venni. Hiszen nemcsak a véleményét változtatja gyakran, hanem olyan dolgokat is állít – például a tömeges antigéntesztelés egyedül üdvözítő voltát –, ami az igazságtól igencsak messze van. Viszont a tudomány emberei ugyanarról ugyanazt szokták mondani, így hitelesebbek, mint a miniszterelnök. Emellett még egy negatív hozadéka van a mai helyzetnek. Az emberek magyarázatokat keresnek rá, és a konspirációs elméletek meg az álhírek – a kaotikus központi kommunikációhoz képest – a maguk egyszerű okfejtésével sokak számára elfogadhatóbbak, akár hihetőbbnek is tűnnek, mint a tényeken alapuló, de kissé bonyolultabb információk.

Miért nem alkalmas a politika arra, hogy a világosan szakmai kérdésekben a tudás intézményének értékelője legyen?

Láttunk már tornatanárt közlekedési miniszterként, kohómérnököt a szociális tárca élén. Jó, ha a politikus ért is ahhoz, amivel foglalkozik, amiért felelősséget vállal. Persze, mindenhez nem érthet, és ez nem is várható el. Azárt, hogy sikeres legyen, megpróbálhatja úgy eladni magát, hogy mindenhez ért, ám ez nem igaz. A polihisztorok kora lejárt, több tudományágban magas szinten „otthon lenni” szinte lehetetlen. Ha meg az ember nem ért valamihez, a megfelelő tudás híján hogyan akarja azt értékelni? Hogy ez rontja-e a közhangulatot? Nyilván igen, különösen akkor, ha a hivatalos kommunikációs csatornák hiteltelenné válnak.

Hazánkban is zajlik a vita, hogy ebben a járványban melyik korosztályt kell/illik a legmegfelelőbben védeni. Nem biológiailag, hanem erkölcsileg s kulturálisan ön mennyire tartja etikusnak és hasznosnak az erről szóló pörlekedést?

A logikus szabályokat el tudjuk fogadni. A kivételekre már érzékenyen reagálunk, főleg, ha nem indokoltak. Ami teljességgel elfogadhatatlan, az a káosz, ami a szabályok állandó változását, a rendszer működését illeti.

Másak leszünk, ha majd kijövünk a Covidból? Megértjük, hogy a pandémia alatt megreccsent szinte minden, így a dolgok zöme nem ott és úgy fog folytatódni, ahogy tavaly márciusban abbamaradt?

Tavaly tavasszal azt reméltük, egy jobb társadalom kerül ki a járványból. Ma már ezt nem merném állítani. Sok változást indított el a járvány, így az jön ki jól/jobban belőle, aki alkalmazkodni tud. Az alkalmazkodóképesség határozottan felértékelődött. Felgyorsult a digitalizáció, megváltozott a munkavégzésről kialakult elképzelésünk. Biztosan bezár egy sor irodaház. Talán jobban megbecsüljük majd a kapcsolatainkat. Ami azonban aggasztó, az a társadalom szövetének lassú bomlása, ami teret nyit a szélsőségeknek. Ezt nehéz lesz helyreállítani.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »