Erdélyi magyarok üzentek Junckernek

Erdélyi magyarok üzentek Junckernek

Egy „történelmi kisokossal” segítik az erdélyi magyarok Európai Bizottság „isiászos” elnökét megérteni, hogy miről is szól igazából a román centenárium.

Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének címzi egy írását a Transylvania Now nevezetű portál, amelyben segítenek az elnöknek megérteni, miről is szól az általa olyan nagyon dicsért román centenárium.

A cikkben Juncker korábbi kijelentéseire reagált a portál Segíthetünk neked elkerülni a nyilvános megszégyenülést címmel. Mint ismert, az EB-elnöknek múlt héten sikerült elejtenie azt a nyilatkozatot, miszerint

A Transylvania Now arra emlékeztet: egy évszázada, december elsején az erdélyi románok gyűlésén kiáltották ki a románlakta területek egyesülését, a történelmi eseményt pedig később a trianoni békediktátumban is elismertek.

Hírdetés

Magyarország területének 72, lakosságának 64 százalékát veszítette el, akik közül a legtöbben román és cseh fennhatóság, illetve Jugoszlávia uralma alá kerültek.

– olvasható a portálon.

Junckert arra figyelmeztetik: míg Romániának érthető oka van az ünneplésre, Magyarország, különösen a romániai magyarok számára ” kevésbé örömteli alkalom” a centenárium. Így aztán ha Juncker el akarja kerülni a szégyent, tanuljon, legyen diplomatikusabb és „kerülje az ilyen botlásokat”.

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »