Erdélyi Magyar Szövetség: márciusig véglegesítik az RMDSZ-szel kötendő együttműködési megállapodást

Erdélyi Magyar Szövetség: márciusig véglegesítik az RMDSZ-szel kötendő együttműködési megállapodást

Márciusig véglegesíti a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) az idei romániai választások kapcsán kötendő együttműködési megállapodást az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) – közölte Zakariás Zoltán pártelnök pénteken Marosvásárhelyen.

A Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) fúziójából létrejött politikai alakulat elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: az EMSZ az európai parlamenti és a romániai parlamenti választásokon nem indít jelölteket, de az önkormányzati választáson már saját önkormányzati képviselőjelölt-listával indul Marosvásárhelyen is. „Valószínűleg márciusig tökéletesítjük az egyezséget országos szinten, mely mind a négy választást magában foglalja, különböző együttműködési formákkal” – mondta az RMDSZ-szel való együttműködéssel kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva Zakariás Zoltán. Emlékeztetett: a már elkezdett egyeztetéseket az EMSZ kezdeményezte, mivel pártja elsősorban az önkormányzati választásokban érdekelt.

Az EP- és a romániai parlamenti választások kapcsán „felelősen úgy érzik”, hozzá kell járulniuk ahhoz, hogy a romániai magyar közösség minél szélesebb körű képviseletet nyerjen – mondta. Úgy értékelte, hogy a romániai választásokon előírt ötszázalékos bejutási küszöb eléggé magas, „mindenkinek hozzá kell járulni”, hogy el lehessen érni. Zakariás Zoltán bejelentette: csütörtökön megalakult a párt marosvásárhelyi szervezete, mely önkormányzati képviselőjelölt-listát állít a helyhatósági választásokon. Az önálló polgármesterjelöltre vonatkozóan elmondta: „Jelen pillanatban ezt nem vettük fel célként, nem valószínű, hogy szükséges”. Arra a kérdésre, hogy az EMSZ támogatja-e az újraválasztásért induló Soós Zoltán polgármestert, kitérő választ adott, arra hivatkozva, hogy Soós hivatalosan még nem jelentette be indulását.

Az EMSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöki tisztségét a korábban az RMDSZ marosvásárhelyi ügyvezetőjeként is dolgozó Kali István tölti be. Alelnök a Szabad Emberek Pártját (POL) is megjárt Pápai László Zsolt, valamint Ádám Mózes lett. Zakariás Zoltán megjegyezte, hogy Kali István visszatér a pártba, mivel korábban is politizált az EMNP-ben. „Ezzel azt is jelezzük, hogy mindazok, akik az elmúlt években távolabb maradtak vagy visszahúzódtak, bizalommal visszajöhetnek, a szervezet kapui nyitva állnak” – mondta. Hangsúlyozta: céljuk felkészült csapatot bejuttatni a marosvásárhelyi képviselő-testületbe, mely tudásával a helyi magyarságot szolgálja.

Hírdetés

Kali István szerint legalább három önkormányzati képviselői mandátum megszerzésére számítanak. Úgy értékelt: a helyi tanács munkája „kívánnivalót hagy maga után”, „megérett a változásra”, szerinte a város kevés uniós pénzt hívott le, a fejlődésben lemaradt a többi erdélyi várostól. Szerinte „nem elég már csak sopánkodni, és elmondani, mi nincs jól”, azonosítani kell a probléma gyökereit, és az eszközöket is, amelyekkel változtatni lehet. Zakariás Zoltán újságírói kérdésre a román parlament által decemberben elutasított autonómia-törvénytervezetekre is kitért. Elmondta: továbbra is megvan – és mindig meglesz – a szándék a benyújtásukra, de ugyanabban a törvényhozási ciklusban nem lehet ugyanazt a törvénykezdeményezést többször előterjeszteni.

Úgy értékelte: a román társadalom sem eléggé felkészült, hogy érdemben tárgyalja a kérdést, és az idei választási év sem alkalmas erre. Hangsúlyozta: újra elő fogják terjeszteni a törvénytervezeteket, és emellett igyekeznek konferenciákkal széles körű párbeszédet nyitni az autonómia témájáról.

MTI

Borítókép: szekelyhon.ro

The post Erdélyi Magyar Szövetség: márciusig véglegesítik az RMDSZ-szel kötendő együttműködési megállapodást appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »