Erdélyi fürdővárost akar bevándorlók százaival elárasztani az oláh kormány

Erdélyi fürdővárost akar bevándorlók százaival elárasztani az oláh kormány

A román belügyminisztérium három újabb menekültállomást tervez létrehozni 2016-ban. Erdélyben a termálvizes strandjáról ismert Szatmár megyei Tasnádot szemelték ki erre a célra. A fürdővárosba így több száz bevándorló kerülhet.

Romániában jelenleg hat befogadóközpont működik, ezeknek Bukarest és Giurgiu mellett a Máramaros megyei Nagysomkút, a Suceava megyei Radócz valamint Temesvár ad otthont. Petre Toba belügyminiszter vasárnap esti közlése szerint ezek mellett újabb menekültállomást létesítenek: Tasnádon valamint az Arges megyei Campulung és a Gorj megyei Bumbesti-Jiu városokban.

Petre Toba a parlament költségvetési bizottságában ismertette a minisztérium terveit az újabb befogadóállomások létesítéséről – tájékoztat az Agerpres hírügynökség. Ezekben a helységekben már kiszemelték a szükséges ingatlanokat, amelyeket a következő hónapokban feljavítanak, illetve felszerelnek.

Romániának 6300 „menekültet” kell befogadnia a kötelező kvóták szerint, amelyeről szeptemberben döntöttek a uniós igazságügyi és belügyi tárcavezetők találkozóján. A belügy Tasnádon a csendőrség használaton kívüli ingatlanában tervezi a menekültállomást beindítani. Az évek óta üresen álló laktanya 600 hálóhellyel rendelkezik, de van elegendő hely tornatermeknek, orvosi rendelőknek, ugyanakkor szükség esetén megfelelő termek vannak a gyerekek oktatására is – tudósít a Vocea Transilvaniei.

A tasnádiak nem örülnek

Hírdetés

Vasile Mitrasca polgármester kifogásolta, hogy Bukarest a városvezetés megkérdezése nélkül döntött a befogadóállomás létesítéséről. Mint mondta, a tasnádiak nem örülnek a döntésnek, mivel a híradásokból is lehetett látni, mi történhet az olyan városokban, ahol több száz „menekültet” telepítenek le.

A leendő befogadóállomás ráadásul a városi strand közelében van, amelynek szerte az országból vannak vendégei. Évente 250 ezer turista látogatja a kisváros nevezetességeként ismert termálvizes strandot.

„Több száz menekült betelepítése súlyos csapás lehet a városunk gazdaságára, hiszen a jelentős pénzforrásnak tartott turizmust vetheti vissza, ha elriasztják a turistákat” – magyarázta a polgármester.

(Maszol nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »