Erdélyi díjazottak a nemzeti ünnepen

Erdélyi díjazottak a nemzeti ünnepen

Március 15. alkalmából a Pesti Vigadóban állami elismeréseket adott át csütörtökön Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkárral és Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkárral.

A díjazottak között van Egyed Emese kolozsvári irodalomtörténész, költő, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem egyetemi tanára, aki József Attila-díjat kapott. Magyarország Babérkoszorúja díjban részesült a marosvásárhelyi születésű Nagy Koppány Zsolt író, műfordító, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja; Magyarország Érdemes Művésze díjat kapott a kolozsvári születésű Szilágyi Enikő Jászai Mari-díjas színművész, a Budapesti Operettszínház előadóművésze, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára, illetve a Szatmár megyei Kocsis István József Attila- és Herczeg Ferenc-díjas író, dramaturg.

Hírdetés

Az erdélyi díjazottak között találjuk továbbá a Magyar Kultúra magazin főszerkesztőjét, a Szilágy megyei Bonczidai Éva dramaturgot, újságírót, a négyfalusi Bencze Mihály matematikust, tanárt, költőt, illetve az Élő Székelyföld Egyesület elnökét, Simó Márton prózaírót, publicistát, költőt.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »