"Erdély és Románia kapcsolata nagy és szép szerelem volt, de mostanra véget ért…"

Sajátos módját választotta a 100 éves Nagy-Románia köszöntésének egy erdélyi román humorista-politikus.
Szerinte Erdély és Románia kapcsolata nagy és szép szerelem volt, de mostanra véget ért. Ebben a házasságban az egyik fél hajt és dolgozik, hogy fenntartsa a házat, a másik meg közben iszik, hazudik és lop – és mégis ő dönti el mindig, hogy mi történjen. Sajnálom, Románia, de jobb lesz elválni.– szögezi le.

Múlt vasárnap az ukrán elnökválasztáson egy színész-komédiásból lett amatőr politikus rommá verte Petro Porosenkót, most pedig egy román kollégája megy nagyot a közösségi médiában. Bogdan „Bob” Rădulescu show-man és az Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nevű elitellenes párt kolozsvári alelnöke olyan köszöntőt írt a 100 éves Nagy-Romániának, hogy a bécsi döntés adja a másikat.

Hírdetés

A humorista “egy és oszthatatlan nemzetállamnak” írt szakítólevelét a régió autonómiájáért küzdő Erdélyi Demokratikus Liga alapítója, Mircea Dăian osztotta meg a Facebookon.

“Románia, a válás határára érkeztünk!” – vág bele Rădulescu egyből a közepébe. Szerinte Nagy-Románia olyan, mint egy házasság két nagyon különböző gondolkodású és mentalitású ember között, akik egészen más hagyományokat és szokásokat hoztak otthonról. Szép szerelem volt, de mára ebben a kapcsolatban “jó és rossz egyensúlya helyrehozhatatlanul felborult”.

Ebben a házasságban az egyik fél hajt és dolgozik, hogy fenntartsa a házat, a másik meg közben iszik, hazudik és lop – és mégis ő dönti el mindig, hogy mi történjen. Sajnálom, Románia, de jobb lesz elválni.– szögezi le.

Rădulescu szerint a legnagyobb gond, hogy “én nyugat felé tartok, míg Te (Románia – a szerk.) te keletnek”
“Tudod, hogy mennyire szeretlek, de nekünk nem lehet többé közös jövőnk. (…) Maradjunk barátok, hiszen 100 évnyi közös múltunk van. (…) Nem akarok Tőled semmit, csak annyit, hogy engedj el csendben, ne csinálj botrányt, fogadd el, hogy ez van. (…) (…) Az élet megy tovább, vigyázz magadra, és légy boldog!” – zárja szakítólevelét Rădulescu. – írja az itthon.ma


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »