Érdektelenségbe fulladt Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi közmeghallgatása

A hirado.hu is részt vett a Hódmezővásárhelyen tartott közmeghallgatáson, melyen többek között a baloldal miniszterelnök-jelöltjétől, Márki-Zay Pétertől is kérdezhettek a résztvevők.

Ám a közmeghallgatáson a képviselőkön és a polgármesteri hivatal dolgozóin kívül alig vettek részt a település lakói, így a polgármester – a baloldal miniszterelnök-jelöltje – Hódmezővásárhelyt érintő jövőbeni terveiről nem sokat tudhattunk meg.

Hírdetés

A közmeghallgatás azzal kezdődött, hogy Márki-Zay Péter polgármester kijelentette, hogy mivel több képviselő is hiányzik, így tulajdonképpen nem is határozatképes a testület, majd miután magát is beleszámolta a testületbe rájött, hogy a 14 főből nyolcan vannak jelen, így mégis határozatképesek.

A közmeghallgatása témái pedig a következők voltak: közétkeztetés átszervezése, hosszútávú koncepciók kidolgozása Hódmezővásárhely járdáinak, útjainak rendbetételére, a zöldterületek fennmaradásának, átalakításának figyelembe vételével és ügyfélszolgálatok tevékenysége Azonban ezekre a témákra és Márki-Zay Péter, mint miniszterelnök-jelölt terveire sem igazán voltak kíváncsiak a hódmezővásárhelyiek, ugyanis a képviselők és a polgármesteri hivatal dolgozóin kívül szinte alig voltak emberek.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »