Érdeklődés hiányában maradt el a Jobbik kongresszusa – értesülés

Érdeklődés hiányában maradt el a Jobbik kongresszusa – értesülés

Hiába hívott össze országos kongresszust a Jobbik, az érdeklődés hiányában elmaradt – írta a közösségi médiában a párt korábbi kabinetfőnöke.

Molnár Enikő úgy fogalmazott, Jakab Péter „megpuccsolása után” már egy kongresszus összehívására sem képes a Jobbik, „egy életképes kongresszust, sőt semmilyent nem tudnak tartani”.

A Facebook-bejegyzésből kiderül, a találkozót december 17-re tervezték, a meghívókat pedig már a hónap elején kiküldték, ugyanakkor a rendezvény „elmaradásáról hivatalos tájékoztatást nem is kapott az a csekély számú alapszervezet, amelyik még nem hagyta ott a pártot”

Hírdetés

Minderről a Magyar Nemzet számol be, bár maga a bejegyzés hetekkel ezelőtti. Azt is írták, hogy a Jobbik nem reagált megkeresésükre az ügyben.

A lap mindezt annak apropóján elevenítette fel, hogy megállapításuk szerint „Gyurcsányék bedarálják az ellenzéket”.

Fotónkon Jakab Péter látható, aki bizalmi kapcsolatot ápolt Molnár Enikővel.

Nyitókép: MTI/Soós Lajos

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »