Érdekes megfigyelés

Még létezik Ungár műsora. A YT-csatornáját egyelőre nem szüntette meg, csak a FB-ról tűnt el.

Utolsó adásában Ceglédivel beszélget.

Nekem egyikük se szimpatikus. Ungár teljesen következetlen politikus: egyszer összefog a ballibekkel, másszor meg ellenük fordul, s egyik esetben sincs magyarázat miért teszi azt, amit éppen tesz.

Ceglédihez meg egyszer – 1-szer – kommenteltem, teljesen udvarias hangnemben (ritkán vagyok durva), de azonnali törlést és kitiltást kaptam. Ha nem lennének kamuprofiljaim, nem is tudnám olvasni őt.

De itt a személyes elem nem számít. Erősségem, hogy képes vagyok bárkinek elismerni a pozitívumát.

Hírdetés

Ceglédi fejlődése bámulatos. Teljes fősodrú szabványos ballib megmondóemberből mára független ballib lett, azaz az alapokban nem változott, de láthatóan nem pártdirektívák mentén beszél, képes ellentmondani a mindenkori ukázoknak. Valószínűleg ebben az is segített, hogy a ballib törzstábor kikiáltotta őt árulónak, de ez mindegy.

Persze ez is érdekes: a ballib tábor nem tűr el ellenvéleményt, még akkor se, ha az baráti, azaz az alapkérdésekben egyetért, csak valami konkrétumban nem egyezik a hivatalos állásponttal. Ilyenkor elkezdik a renitenst szidni, aki pedig joggal megsértődik. S ez el szokott indítani egy hosszabb folyamatot.

A lényeg: Ceglédi meglátása, ami teljesen helyénvaló. Hogy a ballib politizálás alapja mindenből kormánybuktató kérdést csinálni teljesen értelmetlenül, ő az üvegvisszaváltást hozza fel.

Orbán titka ellenzékben az volt, hogy ezt sose csinálta, legalábbis másodszori – 2006 – bukása után, mert rájött, a 2002-2006 közti „minden rossz” kampánya nevetséges. A ballibek meg négyszeri bukás után se értették meg, hogy ez baromság.


Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »