Érdekes értékelés Shane Tusupról Szilágyi Liliánától

Érdekes értékelés Shane Tusupról Szilágyi Liliánától

Elégedett az Európa-bajnoki ezüstérmes úszó Szilágyi Liliána azzal a munkával, amelyet tavaly óta végez edzőjével, Shane Tusuppal. A versenyző ugyanakkor az InfoRádiónak nyilatkozva nem csodálkozott, hogy többen kétkedve fogadták az együttműködésüket.

Az emberek szeretnek csámcsogni valamin, és Shane és én is kicsit ambivalens személyiségek vagyunk, sok szempontból a megjelenésünk is az – mondta az InfoRádióban Szilágyi Liliána Európa-bajnoki ezüstérmes úszó az edzőválasztása kapcsán. Hangsúlyozta, hogy Shane Tusup személyében nagyon jó edzőt talált, akiben emberileg és úszóként is bízni tud. A hamarosan kezdődő versenyekre utalva közölte, hogy az eredmények igazolják majd a közös munka hatékonyságát.

Az úszónő szerint amióta versenyez, fontos számára, hogy meg tudja osztani az úszással és a versenyzéssel kapcsolatos gondolatait és az érzéseit az edzőjével.

Hírdetés

„Shane az első olyan edzőm, akivel abszolút partneri viszont tudok kialakítani,

ha mondok valamit, akkor átgondolja és úgy reagál rá, behelyettesítve a saját, partról szerzett tapasztalatait” – mondta Szilágyi Liliána. Hozzátette: úgy érzi, kapcsolatuk egyenlő felek partneri viszonya egy közös cél érdekében.

Ha nem értenek egyet, akkor veszekszenek. „Eléggé impulzív a személyiségünk, de mindketten – bár főleg én, mivel én vagyok a fiatalabb – úgy gondoljuk, hogy ha van egy célunk, akkor annak alá kell rendelni sok mindent, és ha esetleg nem is értünk egyet, akkor is meg tudjuk beszélni” – mondta a mindennapi együttműködés részleteiről az úszónő.

Az elmúlt időszak csapaton belüli személyváltozásai kapcsán azt mondta, hogy ő egy eleve meglévő csapatba került be, amely Olaszországban kezdett el készülni, és ő is eltöltött kinn pár hónapot. De megérti azt, hogy mindenkinek vannak egyéni elképzelései a saját felkészülésével kapcsolatban. „Úgy gondolom, hogy azok, akik bírták Shane habitusát és az edzéseken kiadott feladatokat, azok maradtak, és akik nem, azok mentek tovább és találtak a saját igényeiknek megfelelő edzőket és körülményeket” – tette hozzá Szilágyi Liliána.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »