Erdei Madár harminc év után végleg elszállt

Erdei Madár harminc év után végleg elszállt

Nagy elődeivel ellentétben Erdei Zsoltnak megadatott, hogy csodálatos ökölvívó pályafutását hazai ringben, táblás ház előtt fejezhesse be. A Madár becenevű klasszis búcsúképpen magabiztos pontozással múlta felül a grúz Salva Dzsomardasvilit a WBO világszervezet félnehézsúlyú Európa-bajnoki címéért.

Hat órakor kígyózó sor a bejárat előtt – az Erdei Zsolt búcsúmérkőzésével fémjelzett gála valóban tömegeket vonzott a kecskeméti Messzi István Sportcsarnokba. A telt ház már a felhozó mérkőzésekre is biztosított volt, s ezek után a hangulat sem hagyott kívánni valót maga után. Mondjuk úgy, hogy elmaradtak a meglepetések, ezúttal a profi boksz a papírformának megfelelő arcát mutatta. Érződött, hogy a katarzis a végén következik, de azért az addig valamilyen címet szerzett bunyósokról se feledkezzünk el.

Nagy Lajos Márk (mérlege 17-0) a lengyel Patryk Litkiewicz (11-4) tíz menetes kipontozásával megszerezte WBO világszervezet ifjúsági bajnoki címét, az egykori cirkálósúlyú világbajnok, Juan Carlos Gomez (54-3) megosztott pontozással szintén felülmúlta a horvát Ivica Bacurint (17-5-1) a WBO nemzetközi bajnokságáért. Bedák Zsolt (20-1) a grúz Giorgi Gacsecsalidzével (13-9) „őszintébb” derbit produkált, amelynek 10, menetében kiütötte riválisát, megszerezve a WBO nagypehelysúlyú Eb-övét. Ezt a meccset már egy világklasszis bíró, Gennaro Rodriguez vezette, mintegy az esemény csúcsának előhangjaként.

Hírdetés

Hiszen jött, aminek jönnie kellett: közel harminc évnyi pályafutás, ebből tizennégy esztendő profi karrier után Erdei Zsolt búcsúmérkőzése. Az amatőrként háromszoros olimpiai és kétszeres Európa-bajnok, profiként Eb-címig jutott, a vb-ről a kommunista rezsim tiltása miatt lemaradt Papp László, illetve az ötkarikás, valamint kétszeres vb- és Eb-győztes, a hivatásosok között Eb- és vb-övet szerzett Kovács István után ő a harmadik magyar bokszlegenda. Az elsőnek az előző rendszer miatt maradt el a méltó búcsúja, a második váratlan veresége után két tét nélküli meccsel vezetett le. Madárnak megadatott, hogy hazai közönség előtt, tétért (a WBO félnehézsúlyú Európa-bajnoki címéért) küzdve akaszthassa szögre a kesztyűit.

Az ellenfél a 36-6-2-es mérlegű Salva Dzsomardasvili volt, s a kiváló mérkőzésvezető, Gennaro Rodriguez Bedákék után a ringben „ragadt”. Sok dolga nem akadt, sportszerűen küzdöttek a felek a folyamatos Erdei-fölény jegyében, „félidőben” legfeljebb egy menetet nyerhetett a grúz. A folytatás hasonló hangnemben zajlott, Madár szemernyit sem kockáztatva gyűjtögette a meneteket, Aztán jött a tizedik, az utolsó, nem csak ennek a meccsnek. Folyamatos vastaps három percen át, Zsolt keze pergett, a grúz orra vérzett, a végeredmény nem lehetett más: egyhangú pontozással győzött Erdei.

Meg mindenki, aki végig követhette a pályafutását.

Emberi nagyságát pedig mi sem mutatta jobban: búcsúképpen a rákkal küzdő Balzsay Károlynak üzent: „Mi bunyósok, veled vagyunk!”


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »