Érd, mint a cigánybűnözés fellegvára: ezúttal enyingi cigányok öltek a hírhedt benzinkúton

Érd, mint a cigánybűnözés fellegvára: ezúttal enyingi cigányok öltek a hírhedt benzinkúton

Aki járt már az M7-esről letérve Érden, és ott a legközelebbi benzinkúton szeretett volna tankolni, azt könnyen borsodi állapotok fogadhatták: a benzinkutat nem egyszer cigánybűnözők tartják megszállás alatt luxusautóikkal, sokszor elállva a normális vásárlók elől a kútoszlopokat. A mostani (július 30.) híradásokba is ez az Iparos út került bele, ahol a rendőrségi közlemény szerint összeszólalkozott két társaság és meg is halt valaki. Információink szerint a hírhedt benzinkútról van szó (lásd a fenti fotót).

A Szent Korona Rádió azt is megtudta, hogy enyingi cigányokból állt az egyik társaság, akik felfegyverkezve érkeztek a benzinkútra és szólalkoztak össze egy másik, szintén cigánytársasággal. Beszámolók szerint lövések is dördültek, vélhetően gáz-riasztó fegyverekből leadott riasztó és gázzal töltött töltények durrantak. Hogy pontosan mi volt a vita tárgya, azt nem tudni, azonban tény, hogy egy 50 éves férfi meghalt, több sérültet a kórházba vittek. A rendőrség ezúttal is vizsgálja az eset körülményeit. A rendtételre nem tudni meddig kell várni…

A Szent Korona Rádiónak több helyi lakos megerősítette, hogy ez a benzinkút a cigánygalerik egyik fellegvára, sötétedés után nem is célszerű itt megállni tankolni, pláne nem akkor, ha feltűnő luxusautók állnak a kúton. A benzinkutasok félnek, nem tesznek semmit: az egyébként normális vásárlók szeretnének tankolni, de nem tudnak, mert hosszú ideig indokolatlanul foglalják a kútoszlopokat a cigányok autóikkal. Ha ezt szóváteszed a kútkezelőnek, akkor lesütött szemmel továbbáll – mesélte portálunknak egy, a kúton többször járt vásárló. Olyan is volt, hogy fényes nappal, hétvégén, innen indult a cigánylakodalomba egy népes család, nagy felfordulást okozva, gyakorlatilag megszállva az egész kutat, a Balatonra igyekvő családoknak esélyük sem volt tankolni, vagy bármit vásárolni a kúton.

Érdi cigányhelyzet

Az érdi cigánybűnözők nem most kerülnek először a hírekbe. Tavaly júniusban például a rendőrség előtt verekedett össze, késekkel, botokkal, vascsövekkel stb. felfegyverkezett két csoport. Érd elég sűrűn szerepel a bűnügyi hírekben. Két videós összeállítást ajánlunk a múltból.

Több mint 10 éve volt az az eset, amikor a rendőrök lelőttek egy visszaeső, autójával rendőröket elsodorni akaró cigánybűnözőt:

Hírdetés

Pár éve volt hír, hogy Érden cigányok költöztek egy asszony házába.

A sort sajnos hosszasan lehetne folytatni csak Érd esetében… Mikor lesz végre rend?

(Szent Korona Rádió)

Kerecsen – Magyarország egyik legrégebbi íjászboltja és íjászlőtere
– A Szent Korona Rádió támogatója (X)

The post Érd, mint a cigánybűnözés fellegvára: ezúttal enyingi cigányok öltek a hírhedt benzinkúton appeared first on Szent Korona Rádió.


Forrás:szentkoronaradio.com
Tovább a cikkre »