Hozzánk is megérkezett az Er is wieder da című film, mely a magyar mozikban Nézd, ki van itt címmel fut. Az egyenruhás országjárásra induló Hitlert bemutató filmről számtalan "objektív" ismertetés olvasható (pl. itt), de mi nem azért vagyunk, hogy olvasóinknak ezek alapján kelljen megítélni a legújabb "hitlerezést". Mi a magunkfajták szemszögéből néztük meg.
Hogy érdemes volt-e, s javasoljuk-e olvasóinknak? Voltak pillanatai, amelyekért határozottan érdemes volt, annak ellenére, hogy a film a végére egy C kategóriás, leplezetlenül propagandisztikus "antifasiszta" és – főleg, ennek van ugyanis aktualitása – bevándorláspárti agitációvá silányul. Annyira jó alapokról indul, és annyira mélyen ér véget, hogy az embernek az az érzése a megtekintése közben, mintha két különböző csapat készítette volna. A két rész pedig meglehetősen jól elkülöníthető egymástól, annak ellenére, hogy egy-egy jelenet "átlóg" a másikba, ezért írtuk a címben, hogy a legjobb lenne a felénél abbahagyni a nézését, és akkor az ember egy bizsergető élménnyel lesz gazdagabb, míg abban az esetben, ha végignézi, a rossz szájíz képes feledtetni a kezdeti szépet is. (Ez a felépítés vélhetően magát a Führer uralmát akarja így jellemezni a felemelkedéstől, a béke és jólét éveitől a háború második felének keserves éveiig, majd az elkerülhetetlen bukásig.)
Haladjunk időrendi sorrendben, és kezdjük a jó oldalával! (És persze vigyázat, mert a cselekmény ismertetése – is – következik.)
Hitler, a nigger és a nedves nudli
Úgy kezdődik az egész, hogy egy szép őszi napon a vezér és kancellár Terminátor-szerűen megérkezik a jelenbe egy lakótelep kellős közepén. Rácsodálkozik a világra: törökök Berlinben, hát mégis megnyerték a háborút? Nem telik sok időbe, míg ráébred: azért küldte vissza a sors, hogy folytassa harcát.
Ehhez azonban tájékozódnia kell az új világról, melyhez egy újságárus bódé tulajdonosa nyújt neki segítséget. Sajtótermékeket tanulmányozva rá kell ébrednie, hogy Németországot "egy kétbalkezes nő vezeti, akinek a karizmája egy nedves nudliéval egyenlő". Persze megkapja a magáét a német politikai élet többi szereplője is, meglepetésre csak a Zöldek jönnek be neki. (Ne feledjük, hogy a nemzetiszocialista vezetés volt az első környezetvédő kormányzás.)
A továbbiakban folytatódik a modern világra való rácsodálkozása, immár egy kirúgott tévés társaságában. Többek között elképed attól, hogy mi megy a tévében, és örömmel tölti el, hogy szegény Goebbels nem láthatja már mindezt, érdeklődéssel hallgatja a rádióban a "Nigger, nigger!" refrénű, hip-hop zenének nevezett zörejt, és beszédbe elegyedik a járókelőkkel, akik közül a legtöbben a beözönlő, viselkedni nem tudó, a javaikat és életüket fenyegető bevándorlók miatt panaszkodnak neki. Olyan is van, aki felajánlja a segítségét új munkatáborok felállításához. A helyzet kísértetiesen hasonlít ahhoz, amikor a zsidó bevándorlók miatt berzenkedtek a németek, Hitler meg is állapítja, hogy olyan szintű elégedetlenség van a nép körében, mint a harmincas években, ráadásul az emberek nem is merik elmondani, amit ezekkel kapcsolatban gondolnak.
Tanulságos a beszélgetése egy kutyatenyésztővel a kialakult helyzet következményeiről:
– Mi történik, ha keresztezünk egy németjuhászt egy tacskóval?
– Lesz belőle egy németjuhász-tacskó.
– És az hogy néz ki?
– Viccesen.
– De gondoljon bele, ha két németjuhász-tacskó párosodik: vége a németjuhásznak. a fajtája teljesen ki fog veszni.
– Ez igaz…
– Pontosan ez történik Németországban.
– Ez is igaz.
A tévéssel igazi országjárást bonyolítanak le, és Hitler úgy látja, igencsak megérett az idő a visszatérésre. A fogadtatása igen jó, az emberek újra erős kezű, a nemzet érdeket mindenek fölé helyező vezetőre vágynak, ő pedig, amikor beszélni kezd, újra magával ragadja az embereket, mint régen.
Közben jobbnál jobb poénok derítik jó kedvre a magunkfajtát, nem kizárt a harsány felnevetés sem. Például annál a jelenetnél, amikor elfogy a pénzük, ezért portrékat rajzol a járókelőkről némi apróért. A néger fejét besatírozza, a csavargós ruhában menőzőt pedig koncentrációs tábor szögesdrótjai mögé rajzolja, és közli fele, hogy otthon akassza fel a rajzot a falra, magát pedig a képe mellé.
Újra úton a csúcs felé
A helyzet akkor kezd bonyolódni, amikor a tévés útitársa, Fabian Sawatzki beviszi a tévétársasághoz, ahonnan kirúgták, tőle remélve a céghez való visszavételét. Itt passzív szereplőként belekeveredik egy pozícióharcba, melynek eredményeként egy viccműsorban szerepeltetik.
Csakhogy a szereplése nem lesz vicces. Azzal indít, egy bevándorlós viccre reagálva, hogy ha a házadban patkány van, nem a bohócot, hanem kártevőirtót kell hívni. A tévés agymosásról is kimondja a lényeget: amikor nagy a baj, az embereknek szórakoztatás kell, azért vezették be ők is a vígjátékot ’44-ben. A nézők pedig újra azt érzik, hogy szívükből szól valaki, és végre a lényegről beszél:
//vk.com/video_ext.php?oid=207753182&id=456239024&hash=0e08a45b8a55b45c&hd=1
Adolf újra sztár lesz, a tévések pedig meglátják benne a nézettség garanciáját, a bevételi forrást, és elkezdik szerepeltetni minden műsorban. Felrobban tőle az internet, YouTube-Führernek nevezik, a fiatalok egy jópofa, igazságkimondó lázadót látnak benne, még a lapok is csupa jót írnak róla.
És körülbelül eddig tart az a rész, amit jóleső érzéssel végig lehet nézni. Sőt, nácifasisztaantimigráncs stb. elvetemülteknek kifejezetten jólesik végignézni.
Egy Hitler, akit – újra – jó látni
Amikor megjelent az egészen nézhető Untergang, a zsidóknak az volt a bajuk vele, hogy Hitler túlságosan emberi volt, a sátánt (sátán: aki nem szereti a zsidókat) márpedig semmiképpen sem szabad emberként ábrázolni, mert csak.
Ugyanez a helyzet a visszatért Hitlerrel. A film műfaja állítólag vígjáték, és, mint már írtuk, néha lehet is nagyokat nevetni a nézése közben. Hitleren is. De nem úgy, ahogy a győztesek az elmúlt hetven évben akarták, hogy az emberek nevessenek rajta. Nem idióta, nem Chaplin, nem szánalmas figura. A komikum csupán abból adódik, hogy egy több évtizede élt ember hirtelen teljesen más környezetbe kerül, és ott az addigi ismeretei és szokásai alapján próbál élni és érvényesülni. A méltósága, amit a zsidók mindig imádnak kikezdeni, megmarad, még akkor is, ha önhibáján kívül kerül mulatságos helyzetekbe.
Sőt, ilyen értelemben az Untergangnál is "veszélyesebb" ez a film, ugyanis egy szerethető, a maga módján – és ahhoz képest, aki volt eddig, meg ahonnan jön, térből és időből – jópofa, esetlenségéért akár ki is nevethető figura áll össze belőle, akiről sok mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy rettegni kell tőle, mert egy szörnyeteg.
Az arra fogékony nézőnek (de persze csak neki) egy adott ponton az az érzése: itt a reményteli bizonyíték arra, hogy eljöhet még a megmentő a németeknek is, ha megfelelő lesz az ember, aki erre vállalkozik, ha tudja az emberek nyelvét beszélni, és rá mer tapintani a valós problémákra – mert ma is van rá igény és fogékonyság.
Közös szelfik, zíghájlok, néhány szenvedélyes szónoklat színesben, szinte élőben, a mi világunkban – aki egy hasonló vezetőben látja a megoldást, aki tisztelője a Führernek, vagy csak kíváncsi arra, milyen lenne, ha visszatérne, továbbá nem szentnek gondolja el, hanem nevetni is tud rajta, ha úgy adódik, az a mi véleményünk szerint mindenképpen nézze meg.
********
És az lenne a jó, ha eddig tartott volna a film ismertetője, és értelemszerűen maga a film is. Sajnos azonban csak a jó szájízzel nézhető része tartott eddig, néhány kivétellel.
A második fele olyan, mintha egy másik csapat fejezte be, jóval szerényebb fitymaátlaggal, de ez nyilván nem így volt, hiszen ugye a koncepció… Na de legyünk túl ezen is, a lehető legtömörebben, mert annál többet nem ér.
Holokauszt, bennünk lévő gonosz és bevándorlóigenlés
A film második részében egyértelműen és zavaróan ordít a politikai szándék és üzenet, vontatottá és idegesítően szájbarágóssá válik.
Rátérnek az aktuálpolitikára, Hitler találkozik a ma neonácinak vagy szélsőjobbosnak nevezett pártok vezetőivel is, akikről kiderül, hogy semmirevaló szerencsétlenek, akiket megszégyenít és elkerget a "vezérük". (Ami ugye nagyon-nagyon burkolt üzenet a mai "náciknak".)
Közben a Führer karrierje is derébe törik, ugyanis kiszivárogtatnak egy jelenetet, melyben agyonlő egy kutyát, ami bizarr módon a műsor és az azt készítők bukását okozza. Ahogy a társaság vezetője fogalmaz: a német lélek szinte bármit megbocsát (pl. nyugodtan lehet patkányozni a bevándorlókat, ugye), de egy kiskutya lelövését soha.
A műsor Hitler nélkül elveszti nézőit, a főnök untergangosan tombol, a vezér pedig közben megírja második könyvét, a jelenben való felébredésének történetét.
Turnézni kezd a könyvvel, állatvédő egyesületeknek adományoz, Facebookon toboroz, kiképzést tart a jelentkezőknek, majd filmet forgat – pályája újra emelkedni kezd.
A film színvonala és hangulata pedig meredeken zuhanni.
Ahogy az Untergangból sem hiányozhatott a holokausztozás az elejéről, ebből sem maradhat ki egy zsidó öregasszony, aki "leleplezi", hogy Hitler kiirtotta őket, s emlékeztet, hogy eleinte akkor is mindenki csak röhögött rajta, és lám, mi lett a vége. Üzenetek a mának, ugyebár, nehogy valaki erőskezű nemzeti vezetőt akarjon magának.
Ettől a pillanattól kezdve aztán nincs megállás, kíméletlenül lerohanja az embert a liberális gőzhenger.
"Istenem, miféle ember vagy te" – a zsidó nagymama unokájába szerelmes tévés, Sawatzki rájön, hogy a Führer valódi, nem pedig valami komikus, aminek hitte, és eldönti, hogy meg kell védeni tőle az országot. Egy háztetőn arcon lövi, Hitler pedig a mélybe zuhan.
Kisvártatva azonban újra mögötte terem, mondván, őt nem lehet megölni, mert Sawatzkinak is része, mindnyájunknak az, s ha őt elítéli, ugyanezt kell tennie az emberekkel is, akik őt megválasztották. A bennünk lévő gonosz, akit le kell győzni, ugyebár…
Aztán kiderül, hogy ez a jelenet csak film volt a filmben: a visszatért Hitler ugyanis magát játssza a könyve alapján készülő alkotásban, mindez pedig a forgatáson történt, mialatt Sawatzki a zárt osztályon csücsül, mert dühöngeni kezdett, amikor nem találta Hitlert az "ébredése után".
És így nem tudta megszabadítani a német népet az újra rátörő Hitlertől. Ahogy a számtalan hős merénylő sem tudta a múltban…
A film vége a legundorítóbb: a néző szájába rágják, hogy a bevándorlóellenes tüntetők a hitleri politikát viszik tovább, képsorok láthatók az FPÖ-ről, a Pegidáról, svéd nemzetiekről, a Le Pen-lányról, Wildersről stb.
"Velük fogok tudni dolgozni" – állapítja meg az utcákon a rajongóinak integető Adolf Hitler, a készítők pedig egyértelművé teszik mindenki számára: aki nem akart holokausztos hitlerista népirtó lenni, az ne emelje fel a szavát a tömeges bevándoroltatás ellen.
A film készítőinek őszinte sajnálatára viszont egyre többen teszik meg, így az Er ist wieder da az aljas szándék és nehezen elviselhető nemzetellenes propaganda ellenére akár pozitív kicsengésűnek is mondható, hiszen adott az újra köztünk lévő Führer is, meg az emberanyag is – mégis rosszkedvűen áll fel az ember a végén. Vagy jókedvűen a közepén – mindenki eldöntheti magának.
//vk.com/video_ext.php?oid=207753182&id=456239025&hash=d639fadfcd17ca53&hd=1
Kolosváry-Borcsa Mihály – Kuruc.info
Előzetesek:
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
