Aláírták a tervezési és kivitelezési szerződést az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya két újabb székelyföldi szakaszára – közölte a közúti beruházásokért felelős vállalat (CNIR) tegnap.
A Sóvárad és Gyergyóalfalu, valamint a Gyergyóalfalu és Gyergyóditró között épülő két, összesen 47 kilométeres szakasz közel 6 milliárd lejből (1,17 milliárd euró) valósul meg. A beruházás költségeit vissza nem térítendő európai uniós forrásokból és a román állami költségvetésből állják. A CNIR tájékoztatása szerint ezzel az A8-as autópálya valamennyi hegyvidéki szakaszára meg van kötve a tervezési és kivitelezési szerződés. Az említett két székelyföldi szakaszon a 2026-os évben tervezési munkálatok zajlanak, és az illetékesek reményei szerint az első munkagépek is kivonulnak a terepre. A Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti 32,4 kilométeres sztrádaszakaszt egy román–bosnyák cégtársulás tervezi és építi meg közel 5 milliárd lejért (egymilliárd euró). A beruházással 54 hónap alatt kell elkészülni. A Maros és Hargita megyére is kiterjedő szakaszon 39 hidat és átjárót, 3 egyirányú alagutat, valamint hat vadátkelőt építenek. Az alagutak a sztrádaszakasz mintegy felét teszik ki, a leghosszabb felüljáró pedig 1736 méteres lesz. A Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti 14,4 kilométeres szakaszt egy román-bolgár cégtársulás építi. A Hargita megyei, gyergyószéki szakasznak 34 hónap alatt kell elkészülnie, 21 átkelő és viadukt, valamint három vadátkelő lesz rajta. A Székelyföldön áthaladó A8-as autópálya legnehezebb, Gyergyóditró és a moldvai Gerinces (Grințies) közötti hegyvidéki szakaszának előmunkálatai már októberben elkezdődtek, és a Marosvásárhely melletti szakaszon is hónapok óta dolgozik a török kivitelező. Az Egyesülés autópályájának is nevezett A8-as sztráda Marosvásárhely, valamint a Románia és Moldova határán fekvő Ungheni között vezet majd 304 kilométeren.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »


