Epstein halálától Bill Clinton kék ruhájáig

Epstein halálától Bill Clinton kék ruhájáig

Az emberkereskedelemmel és kiskorúak megrontásával vádolt amerikai milliárdos Jeffrey Epstein felakasztotta magát – áll az igazságügyi orvos szakértő múlt héten New Yorkban kiadott hivatalos jelentésében.

Barbara Sampson vezető igazságügyi orvos szakértő rövid közleményben tudatta, hogy Epstein öngyilkos lett, felakasztotta magát a manhattani börtön cellájában. Mint a szakértő fogalmazott: erre a megállapításra „valamennyi nyomozati anyag, beleértve a teljes boncolási jegyzőkönyv körültekintő felülvizsgálata után” jutott.

Korábban Sampson még azt nyilatkozta: valószínűsíti az öngyilkosságot, de ennek bizonyítására még további információkat kell gyűjtenie. A végleges jelentés nem tért ki részletekre, és még csak jelzésszerűen sem említette, hogy milyen jellegű információk erősítették meg az öngyilkosság tényét.

A 66 éves Epsteint augusztus 10-re virradóra találták meg a cellájában, eszméletlen állapotban. Azonnal kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni. William Barr igazságügyi miniszter azonnal vizsgálatot rendelt el az ügyben, majd amikor bizonyítást nyert, hogy a börtönben tapasztalt hiányosságok és hanyagságok miatt következhetett be Epstein halála, a híresen szigorú manhattani börtön vezetőjét áthelyezték, a hanyag börtönőröket pedig a vizsgálat lezárultáig szabadságolták. Kiderült egyebek mellett, hogy az Epstein halála előtti napon szállították el a milliárdos cellatársát, holott az előírás szerint minden cellában két fogolynak kell lennie. Továbbá a börtönőrök elmulasztották a félóránkénti ellenőrzést, és meghamisították a börtönnaplót is.

Tekintettel Epstein kiterjedt kapcsolatrendszerére az amerikai és a nemzetközi pénzvilágban, valamint a politikusok körében, azonnal összeesküvés-elméletek kaptak lábra. Erősödött a feltételezés Epstein meggyilkolásáról, amikor a The New York Times és a The Washington Post bennfentes forrásokra hivatkozva arról tudósított, hogy Epstein nyakán sérüléseket találtak, csigolyája több helyen eltört, és eltört a nyelvcsontja is. Mintha megfojtották volna – sugalmazta a két napilap.
Az Epstein elleni per bírája, Richard Berman a levélben közölte: kihallgatta a börtönőröket, de az Epstein holttestén talált sérülésekre – mint írta – „nem kapott teljes magyarázatot”.

Hírdetés

Sampson bejelentése nem nyugtatta meg az elemzőket. A Fox televíziónak nyilatkozó orvos, Cyril Wecht például azt fejtegette, hogy ha a papírvékony lepedőkkel Epstein az ágyhoz kötötte is magát, akkora ereje nem lehetett, hogy ugrálva kitörje a saját nyakát. Az orvos utalt arra is, hogy a nyelvcsont nem szokott eltörni, amikor valaki felakasztja magát. Bár – tette hozzá – idősebb korban ez előfordulhat.

A milliárdos két nappal halála előtt írta alá a végrendeletét, s egy ismeretlen összetételű társaságra hagyta minden vagyonát. A részletek nem ismeretesek, így azt sem tudni, hogy kik a kedvezményezettek. A végrendelet a több mint 577 millió dolláros vagyonról és mintegy 56 millió dollárnyi készpénzről rendelkezik. A vagyon elemei között a milliárdos ingatlanjai, részvényei, továbbá műkincsei szerepelnek.

Az Epstein halála előtti napon hozták nyilvánosságra a szövetségi ügyészek azokat a dokumentumokat, amelyekből kiderült, hogy egy Virginia Roberts Giuffré nevű nő már 2015-ben feljelentést tett Epstein ellen. Azt állította, hogy 15 éves volt, amikor a 2000-es évek elején Epstein megerőszakolta, majd a milliárdos és barátnője, Ghislaine Maxwell – a néhai médiamágnás Robert Maxwell lánya – szexrabszolgaként tartotta fogva őt.

A periratokból az is kiderült, hogy Maxwell intézte a kiskorú lányok beszervezését. Giuffré a szexkereskedelem „haszonélvezői” közül egyeseket meg is nevezett. Például Bill Richardsont, Bill Clinton kormányzatának energetikai miniszterét, Új-Mexikó állam kormányzóját, és George Mitchell, szintén demokrata párti politikust, az Obama-kormányzat közel-keleti különmegbízottját. Mindkét politikus tagadta az érintettségét.

A dokumentumok nyilvánosságra kerülése után az amerikai lapok fotókat is közöltek, amelyeken a fiatalkorú Giuffré II. Erzsébet angol királynő fiával, András herceggel látható Epstein egyik birtokán. Kilenc nappal Epstein öngyilkossága után András „szörnyülködve” vett tudomást arról, hogy neve felmerült a botránnyal kapcsolatban, a Buckingham-palota pedig ismételten utasította vissza a királynő középső fiát érintő gyanúsítgatást, és cáfolta, hogy a yorki herceg igénybe vette volna az Epstein szervezte kiskorú lányok „szolgáltatásait”. A Mail on Sunday című lap ezt megelőzően videófilmet tett közzé, amelyen állítólag András herceg 2010-ben egy fiatal lány kíséretében hagyja el a multimilliomos Epstein New York-i házát. Virginia Giuffre 2016-ban tett vallomásában állította, hogy fiatalkorúként szexuális kapcsolata volt András herceggel, aki csakúgy, mint Bill Clinton exelnök és Donald Trump jelenlegi elnök szintén Epstein ismerőse vagy barátja volt. Kiderült például, hogy Bill Clinton 26-szor vette igénybe Epstein magánrepülőjét, és többször vendégeskedett nála a privát szigetén – a karibi St. James-szigeten –, amelyet a helybéliek csak „pedofilszigetnek” neveztek. Trumppal is mutatkozott Epstein, de az is kiderült, hogy amikor Trump észrevette, hogy Epstein fiatal lányokat zaklat, azonnal kitiltotta őt a floridai birtokáról, és megszakította vele a kapcsolatot. Epstein vendégei közé tartozott mások mellett Ehud Barak volt izraeli kormányfő, Alan Dershowitz amerikai sztárügyvéd vagy Woody Allen filmrendező is.

És a végére még egy kínos részlet: A New York Post című lap fotót közölt egy bizarr olajfestményről, amely Bill Clintont ábrázolja, kék színű női ruhába öltözve a Fehér Ház Ovális Irodájában. A festményt Jeffrey Epstein manhattani luxuslakásában találták, és a lap szerint a volt elnök az egykori barátnője, Monica Lewinsky ruháját viseli. Egy anonim forrás pontosította a Daily Mailnek, hogy a festmény valóban a luxuslakás lépcsőházának falán lógott, de az említett ruha nagyon hasonlított arra, amelyet Hillary Clinton viselt 2009-ben a Kennedy Központ díjkiosztóján. A képet Petrina Ryan-Kleid ausztrál-amerikai művész festette, ám nem világos, hogy Epstein megvette-e az eredeti példányt, vagy másolatot készíttetett. Az említett forrás, amely a brit lapot tájékoztatta, egy üzleti ajánlattal kereste fel Epsteint, és megrémült, amikor egy nyitott ajtón át megpillantotta a képet. (MTI, orf, nau, ug)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »